Egri fősulis korszakom alatt rendeztek egy tavaszi művészeti versenyt. Én elküldtem egy csokornyi szomorú, szép verset VÉRVIRÁGOK címmel. Csupa olyan verset, amiket, ha felolvastam másoknak, megállt a levegő, a hallgatóság gyászba borult, a szemek elhomályosultak. Mint megtudtam, nem nyertem; a zsűriző tanár az utolsó helyre sorolt. Rákérdeztem, hogy miért: " a versei túl egyéniek, túl szubjektívek és sok bennük a képzavar." Elvigyorodtam. Ha egy tanár így értelmezi az egyéni stílust, az ihletet, a zsúfolt költői képrendszert, a szinesztéziát, akkor valami nagyot tudok! Hasonlóképpen éreztem magam, mint József Attila, amikor Horger Antal eltanácsolta a Tiszta Szívvel verse miatt. A sajnálat jegyében ezt a tanárt lefokoztam Félhorgerré, híres költőnk Születésnapomra c. verse nyomát követve tettem elégtételt az ijedős zsűritagon.