Drugzone:

Ez a szó (kábítószerterület?) a Született gyilkosok címet viselő kultuszfilmben jelenik meg és egy patika neve. Amúgy a „drog” hatóanyagot jelent; ez az elegánsan dekadens banda a zenéjével egyesek számára méreg lehet, mások számára ajzószer, de az biztos, hogy az énekesnő, művésznevén Linda Daemon számára ez valóságos gyógyír. Gyógyír a Megasztárból való kirúgás fájdalmának, keserűségének gyógyítására.

   A démoni szenvedéllyel és karizmával megáldott/megvert hölgy a Megasztár előtt évekig a Zero-G rockcsapat torka volt, aki hatalmas hangerejű üvöltésekre éppúgy képes, mint a legkifinomultabb énektémákra. Kivételes adottsága és elszántsága az elismerten legjobb magyar rockénekesnő posztjára emelte, megelőzve ezzel a közkedvelt Zanzibár együttes vitathatatlanul tehetséges dalnokleányát, Ritát.

   Bár én nem vagyok Megasztár-rajongó, de elismerem a közismert győztesek tehetségét. Éppen ezért döbbentem meg, amikor hallottam a Lindát igazságtalanul lepontozó kritikákat a zsűritagok szájából. Linda ezt nem érdemelte meg. Ugyanakkor rávilágított a magyar tömegmédia egy jellemző vonására: ugyanarra a hangkarakterre és tehetségre egy nehéz sorsú cigánylányt megérdemelten a piedesztálra tesznek (Oláh Ibolya), míg egy extrém külsejű, az asztalra már komoly teljesítményt, értéket lehelyezett, kemény rockercsajt (Demeter Linda „Daemon”) kigolyóznak.

   A magyar rockszakma és rockközönség megdöbbenten olvasta a Hálón Linda fájdalmas búcsúlevelét, amelyben tudatta mindenkivel, hogy kilép a Zero-G-ből és úgy egyáltalán a zenélésből. Kedvelői elszomorodtak, utálói fellélegeztek, de nem sokáig: rá néhány hónapra démonunk már más hírrel szolgált. Összefoldozgatta lelki sebeit és férjével, barátaival megvalósította egy dédelgetett álmát, összehozták a Drugzone zenekart.

   A banda saját bevallása szerint elektro-goth-horror-rockot nyom, máshol ezt neo rockként említik. Valóban sötét tónusú, némi elektronikával megfejelt slágeres zene ez, én mégsem tartom olyan nyomasztónak és rémálomszerűnek, mint amilyennek ők látják. Szerintem a Watch My Dying, a Radikális Amputáció és még jónéhány magyar zajbrigád súlyosabb káoszt képvisel, mint a Drugzone, bár a gépiesen pantomimszerű színpadi mozgás, a saját tervezésű fellépőruhák és a művéres sminkek kétségkívül hatásosak. Ám éppen a zene befogadhatósága az, ami lehetővé teszi a csapat számára olyan ajtókon való átjutást, amik az előbb említett, szintén klassz bandák számára talán zárva maradnak.

    Linda sajátos egyénisége, vagy-szeretem-vagy-gyűlölöm érzelmi pólusossága éppúgy szerzett neki tisztelőket és barátokat, mint ellenszenvezőket és kárörvendőket. Én néhány éve ismerem Lindát és talán nem tűnik beképzeltségnek ha úgy fogalmazok, hogy kölcsönös tisztelet, szeretet és barátság van köztünk, amit izgalmasan fűszerez sok dologgal kapcsolatban a határozottan ellentétes vélemény és álláspont, amit tudatunk is egymással emilezéseink során. Ezek az eltérések – mint már tapasztaltuk – nem változnak, makacsul tartjuk magunkat a saját igazunkhoz, ugyanakkor ez nem csökkenti egymás iránti megbecsülésünket. Mivel mindketten színes, bonyolult egyéniségek vagyunk – ez korrekt jellemzés, nem öntömjénezés -, ezért elfogadjuk egymás dolgait. Tisztában vagyok Linda azon vonásaival, amiket mások nem kedvelnek benne, de én őt ezekkel együtt el tudom fogadni. Linda is ismeri azokat a gondolataimat, amik meg neki nem tetszenek.

    Nekem életfilozófiám az, hogy a SZERETET egy olyan valami kell legyen, ami ha megvan bennünk, átlendít az eltérő hozzáállásokon. Van olyan spanom, aki rasszista; van olyan spanom, aki primitív zajnak tartja a metalt; van olyan spanom, aki arra büszke, hogy bár temérdek zenéje van, de mind csak MP3, azaz ő ellopja az előadóktól a zenét. Én megvonom a vállamat és ennyivel le is vannak tudva az akadályok.

    Izgalommal várom, hová fejlődik a Drugzone. Reményeim szerint néhány év és egy-két klassz nagylemez már eredményezni fog egy olyan zenei előrelépést és egy olyan rajongótábort, ami már megkerülhetetlen. Amire már az ellenszenvezők is elismerően ingatják a fejüket. Ami már jogosan indokolja az előkelő műsoridőt a nagy zenei fesztiválokon. Az első lemez már megvan, Digital Screams címmel, a Karmatronic Records kiadásában.

    Linda angolul írja a dalszövegeket. Ő ezt jobban szereti, mint a magyart, kanadai születésűként jobban is megy neki. Legmélyről jövő gondolatait, érzéseit hatásosan fogalmazza meg, erős 3-ast, olykor 4-est is megérdemel.

    Szívesen ajánlom mindenki figyelmébe ezt a saját útját járó bandát. Ha rádióból hallanád, tetszene, mert abszolút slágeres elektronikus muzsika, olyan mint egy igen könnyed Neo. Látványilag pedig borzongató.