2014. dec.21. hoppá, interjúpublikálás a kanadai Courage My Love punkzenekarral a hammerworld.hu-n! :-)
2014. dec.8-án rendhagyó irodalomórát tartottam a slam poetry-ről a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumban, Nagy Eleonóra tanárnő meghívására.
2014. dec.5-én felléptem a Sopron Slam Story műsorában, ahol a szombathelyi slammerek is többedmagukkal eljöttek vidám este volt, annyi szent!
2014. nov. 19-n fellépés és győzelem a szombathelyi Savaria Slam Poetry havi klubestjén. A téma a "fél pár zokni" volt. A vicces témából egy mély, érzelmes verset kanyarítottam az exekről. Különleges vendég volt Payer Imre, József Attila-díjas költő, akit imádtak a diákok!
2014. nov.18án a második Industrie Slam-en vettem részt és ismét megosztott 3. helyezést kaptam. Ezúttal egy szomorú verset, az édesapám halála miatt írt "A Bánat Királysága" verset adtam elő németül. Közvtelenül utána verseltem a Farce Vivendi szabad felolvasás-rendezvényén, ahova az Industrie Slam főnöke, Christian Schreibmüller is jött.
2014. nov. 10-én a román Pravalia Culturala irodalmi webzine megjelentette néhány versem román műfodítását.
2014. okt. 17. és 19. napján a romániai Craiova-ban került sor az International Sound & Slam Poetry Festivalra. Én Magyarországot képviseltem. Okt. 20-án pedig szerzői estem volt Bukarestben a Balassi Intézetben, Peter Sragher román költő társaságában. Tévé- és rádióinterjú is készült.
2014. okt.8-án elutaztam az ausztriai Leoben városába, hogy fellépjek a Habakuk Slam műsorában. Klassz este volt, ráadásul osztrák haverok hoztak vissza kocsival.
2014.okt. 5-én, pont a 35. szülinapomon a hammerworld.hu-n megjelent egy interjúm a Jack nevű grindpunk zenekarral.
2014. szept.17-én a Savaria Slam Poetry (Szombathely) műsorában voltam meghívott verselő és a zsűri elnöke. Fantasztikus hangulat lett, új barátságokkal.
2014. aug.13-án meghívásra léptem fel a Tokaji Írótáborban, a Parnasszus irodalmi folyóirat 20. évfordulójának ünnepi műsorán, többedmagammal. A Mély Csepel versem mellett az alkalomra írt "Bor és babér" versemet adtam elő, amit az Emperor nevű black metal zenekar "I am the black wizards" dalának ihletésére írtam. Az irodalmárokból álló közönségnek nagyon tetszett.
2014. júl.1. Bécsben az Industrie Caféban történt az első Industrie Slam. Én a Mély Csepel versemmel és német fordításával, majd az "Ich bin von Lustigland", azaz "Vidámországból jöttem" versemmel 3. helyezett lettem. Tulajdonképpen olyan szoros volt a verseny, hogy a második fordulóban inkább taps-hangerővel próbálta a műsorvezető Christian Schreibmüller lemérni a tetszést, de 2x lett azonos tapshangerő minden versenyzőnél. A harmadik tapsoltatásnál végül nüansznyi különbségekkel lettem harmadik. Zseniális este volt!
2014. jún. 17. ismét Bus Bim Slam fellépés, ezúttal meghívásra, a bécsi 17. kerületben. Frankó verseny volt és óriási hangulat!
2014. jún.13. Bus Bim Slam-en verseltem Bécsben a 13. kerületben. Nem nyertem semmit, de király slammerek voltak ott, lenyűgöző teljesítménnyel, úgyhogy nem bántam.
2014. jún.10-én verseltem a bécsi Dialekt Slam-en, 2. helyezett lettem és kupát kaptam :-)
2014. május 11-én rendezték meg országszerte az Európa Napot, Magyarország 10 éves EU-tagságának alkalmából. Az általam szervezett slamműsorban az Akvárium klubban Markus Köhle osztrák slammer, Kotroczó Máté, Csapó Lajos és én verseltünk, elsöprő sikerrel. A felvételeket megtaláljátok a Youtube-on, ha beírjátok "Astoria slam poetry Akvárium".
2014. ápr. 24-én a Reibeisen nevű osztrák periodika új lapszámbemutatója történt. Neves és nemzetközi fellépőkör volt, én voltam az egyik magyar. A Borostyán, papirusz, csontok /Bernstein, Papirus, Knochen vers publikálása magyarul és német fordítással történt. Ez volt az első olyan magyar slam-vers, amit idegen nyelvű fordítással is publikáltak. Nagy sikere volt, mert a slames előadásmód párosult egy klasszikus, időtlen szövegvilággal.
2014. márc.25-én jelent meg a Félonline.hu-n egy interjú velem, amit Braun Barna főszerkesztő készített. Az interjú apropóját az adta, hogy a 2013 végén rendezett Félonline-vitaest hanganyagának tanúsága szerint Závada Péter sértő és valótlan dolgokat állított rólam és az Astoria Slamről. Mivel ezek olyan dolgok voltak, amik már a PTK "rágalmazás" és "becsületsértés" kategóriájának eleget tettek, felvettem a kapcsolatot Péterrel és a menedzserével és Braun Barnával is. A Félonline közzé tette Závada bocsánatkérését és Barnát annyira érdekelte az ügy, hogy egy nagyinterjúban kikérdezte a véleményemet.
http://felonline.hu/2014/03/25/a-lazadas-nem-fotelkompatibilis-interju-angyal-gyulaval/
2014. márc. 19-én került sor a Hovavonatozni Slamre a Nádor Kávéházban. Novák Valentin új verseskötetére, a "Hovavonatozni" című könyvre reflektáltak a verseink. Műsort vezettem és verseltem.
2014. -márc. 3-án részt vettem a Budapesti Kommunikációs Főiskola slam poetry-műhelygyakorlatán. Heti rendszerességűnek tervezték, de sajnos pár program után, a slammerek és a HÖK érdektelensége okán vége szakadt.
2014 februárjában a Magyar Írószövetség székházában volt két költőnek felolvasása és mivel ráértem, elmentem. A műsor után volt szabad felolvasás, több barátom részt vett rajta, én pedig a "Mély Csepel" verssel keltettem mosolygást. Frankó buli volt!
2014. jan.7-én volt meg az évben az első slam-versenyem. A bécsi Loft klubban a Stille Post slam-klubban debütáltam a Gezi Parki Blasting Party versemmel. A GPBP a törökországi tüntetésekről és az erőszakos karhatalmi fellépésről szólt úgy, mintha az egy szürreális, drogos diszkóbuli lenne. Nem volt vidám vers, a téma miatt nem is lehetett. Egyik osztrák ismerősöm azt mondta, hogy ő libabőrös lett tőle. A verset megtaláljátok a "Gedichte auf deutsch" menpontban.
2013. november 30-án, több hónapos szünet után ismét Astoria Slam, mégedig 3. évfordulót ünnepeltünk! Addigra már lett logónk is, készült egy csodaszép torta is, rekordmennyiségű fellépő lett (18) és a fantasztikus Roham Bárban volt a banzáj. Élmény volt!
https://www.facebook.com/events/229676387197752/
2013. szeptember 28-án versenyeztem Bécsben a Haid & Muagn Poetry Slam-en, erre az alkalomra született az akkor és még sokszor sikert aratott "Ich bin vom Lustigland" (Vidámföldről jöttem) versem. Klassz pontokat kaptam, a dobogóról éppen csak lecsúszva.
2013. június 8-án Jimi Lend meghívására versenyeztem a Bus Bim Slamen Bécsben, klassz közönségtetszést aratva :-)
2013. május 11-én a Szabotázs Színházi Műhely előadása előtt csináltam egy bemelegítő verselést Budán. A színdarab a Vízkereszt vagy amit akartok, a versem pedig a Viszketeg Magyar Tintapatron volt.
2013. április 25-én volt a 3. Országimázs Konferencia Budapesten. Ez engem annyiba érintett, hogy volt előtte egy fotóverseny "szórakozás és kultúra" kategóriában és gyakori fotósunk, Szarvas Dóra egyik Astoria Slam-fotója bekerült a döntőbe és kiállították a konferencián. Gratula!
2013. április 18-án a Roham Bárban csaptunk a húrok közé, képletesen és szó szerint. A Junkies zenekar 2 tagja, Szekeres András és Barbaró Attila akusztikus dalaira feleseltek-flesseltek a slammerek. Emlékezetes esténk volt, annyi szent.
https://www.facebook.com/events/447397722002015/
2013. április 11-én, a Magyar Költészet napján az ELTE egyik kollégiumában (K.CS.S.K.) verseltünk az Astoria Slam Poetry-vel, szórakoztatva az egyetemistákat.
https://www.facebook.com/events/454259494644915/
2013. március 26-án a Gozsduban a Team Slam Repeta került terítékre, a csoportbajnokság számos fellépőjét felvonultatva. A főprodukció az Imponderabiliák slamcsapat volt, nagyszerű teljesítményt nyújtva!
https://www.facebook.com/events/158182924338361/
2013. március 5-én vittem a Gozsdu Manó Klubba a Csajos Slamet, ahol a meghívott fellépők csak csajok voltak! Keresztes Noémi, Viola Szandra és Nagy Ildikó Noémi "Nini" alkották a főattrakciót. A socfest.hu ki is jött és interjút csináltak velünk :-)
https://www.facebook.com/events/352914534822763/
2013. március 2-án az Astoria Slam Poetry is megmutatkozott az I. Országos Team Slam bajnokságon. Ezúttal Viola Szandrával alkottunk csapatot. Nagyon kicsiszolt produkciót adtunk elő, semleges 7-es pontokat kapva...
2013. feb.14-én a közelgő Valentin-nap témájára hoztunk össze egy vidám rendezvényt a Kelemen Körrel közösen. A buli fricskája az volt, hogy a KK vezetőjét Novák Valentinnak hívják :-)
https://www.facebook.com/events/293404124115626/
2013. feb.12-n egy rövid, de reményteli sorozatunk indult útnak: a Gozsdu Manó Klub meghívására szerveztem oda pár slamet. Nagyszerű műsor lett a februári!
https://www.facebook.com/events/156678384483492/
2013. január 7-én az Irodalmi Jelen folyóirat januári lapszámbemutatóján volt vendég az Astoria Slam Poetry, most éppen Keresztes Noémi, Egyed Krisztián és én képviseltük. Verseket adtunk elő, konstruktív vita zajlott. Itt az esemény.
https://www.facebook.com/events/190788414386172/
2012. december 20-23 (?) között volt a Másnap Slam a pesti Corvintetőn, ahol versenyzőként vettem részt. Az estnek negatív felhangot adott pár újságíró részvétele a zsűriben, akik - mint utólag kiderült - abba voltak beavatva, hogy nekem extrém alacsony pontokat adjanak és félrevezető dolgokat állítsanak később a cikkben. A lapmegjelenés után pár héttel egyesületi elnökömmel, Csapó Lajossal megkerestem a Magyar Narancs főszerkesztőjét, aki kiigazítást tett közzé és bocsánatot kért. Ezzel a cikkel egy lavina indult el...
2012. december 11-én Szigetszentmiklóson a helyi cigány kisebbségi önkormányzat szervezte családünnepen verseltünk K. Loki Mihály slammer barátommal. Király előkarácsony volt, rengeteg gyerekkel, akiket jól be lehetett vonni az előadásba.
2012. december 10-én a budapesti Erzsébetvárosi közösségi Házban tölttem az estét a Vernada Egyesület estjén, ahol Korányi Mátyás költőt kérdezgette Széll Zsófia. Utána szabad felolvasás is volt, Jasik Szabolccsal feldobtuk az estét.
2012. december 8-án Százhalombattán volt a Mikulás Slam az E-battában. Jó hangulat volt, klassz fotók is készültek; egy ideig az volt a profilképem, hogy az E-batta kanapéján fekve verselek a mikrofonba.
2012. december 4-én (betegen) elmentem az Irodalmi Jelen folyóirat decemberi lapszámbemutatójára, mert interjút adtam. A januáriban lesz olvasható (egyébként 500 Ft, szóval megéri megvenni). A lap szerkesztői diskuráltak az újonnan publikált anyagokról és szóba hozták a slam poetry-t is, elsősorban savas ízzel, hogy úgy mondjam. Hallottam sok olyan dolgot amivel nem értettem egyet, de tulajdonképpen hagytam a dolgokat folyni a medrükben. Aztán amikor sor került a nyílt felolvasásra, én és Mészáros Péter "Kispé" barátom is kiálltunk verselni hogy megmutassuk, miért is jó a slam poetry. Sikerült a véleményeket pozitívra fordítanunk, hehe. Ez egy összefoglaló a folyóirat honlapjáról:
http://irodalmijelen.hu/node/15237
2012. november 25-én vasárnap délelőtt zsűrielnökösködtem Szigethalmon a helyi versmondóversenyen, amin a gyerekek szigethalmi költők verseiből készültek fel. Vegyes volt a színpadratermettség, de a kölykök lelkesedése osztályon felüli volt! Bár az elején nagyon félénkek voltak. Ezért mondtam is egy rögtönzött megnyitóbeszédet, amivel megnyugtattam őket. A zsűruzés gördülékeny volt, túlnyomórészt egyezett a véleményem a két másik zsűritaggal. Zsűrizésem jutalmaként egy üveg vörösborral lettem gazdagabb. Köszönöm!
2012. november 13-án kedden elmentem a Kelemen Kör irodalmi estjére és ott debütált a "Kurvák És Folyondárok" versem. Nagyon tetszett az amúgy konzervatívnak tűnő irodalmároknak, ők is túlnyomórészt jó verseket, novellákat, regényrészleteket mondtak. Nov..17. szombat volt az este amikor a Corvintető színpadára álltam, hogy a Születés Slam-en előadjam az erre írt "Útmutató újszülötteknek"-et, amit a Képzelt Város zenekar azonos című dala mozdított ki belőlem. 6-8 pontok között kaptam a zsűritől, amivel többen nem értettek egyet, én sem, de hát ez van. Anyám 3 pézsét sírt tele, szóval őt meghatotta, hehe.
2012. okt. 19-én este Bécsben verseltem az osztrák országos slam bajnokság, az Öslam elődöntőjén. Nem versenyzőként, hanem meghívott vendégfellépőként voltam jelen a Theater Brett-ben. Egy német és egy magyar verset mondtam el a 2 forduló megnyitójaként, a magyart persze előbb német fordítással. Kellemes másfél napot töltöttem el Bécsben Jimi Lend szervező vendégeként, majd siettem haza, mert okt. 21-én már egy budapesti filmforgatáson voltam jelmezes statiszta. egy svéd produkció készült, The Centenarian a címe. Vígjáték egy öregről, aki 100. szülinapi zsúrjáról megszökik. A filmet egy bestseller regényből készítik. Ha Magyarországon bemutatják, érdemes lesz megnézni!
A Rockinform magazin a 2012. októberi lapszámában leközölt velem egy teljes oldalnyi interjút, amiben a rockhoz és a slam poetry-hez, meg az írott költészethez fűződő kapcsolatomról kérdezgettek. Megtiszteltetés, hogy ez a sajtóorgánum figyelmet szentelt nekem, köszönöm!
2012. október 6-án került megrendezésre a Trafóban az I. Országos Slam Bajnokság, aminek én is versenyzője lettem, mert sikerült kiharcolnom a 3. helyet a CrossCountry Slam versenyen. A Trafóban az Álomalap, Kenyérszenvedés verset mondtam el és nagyon jó pontokat kaptam rá - bár nem elég jókat. 8,5 8,7 9,0 9,5 9,5. Müller Péter Sziáminak és Busa Pista rappernek is nagyon tetszett a produkcióm, beszélgettünk is egy kicsit. A versenyt Süveg Márk Said nyerte az Akkezdet Phiaiból.
2012. szept. 29-én világszerte megrendezték a "100.000 poets for Change", azaz Százezer Költő A Változásért eseménysort. Én mindkét budapesti helyszínen felléptem, a Lilaköd Könyveskávézóban és a Petőfi Irodalmi Múzeumban is. Csodálatos élmény volt mindkettő, bár megmondom őszintén, nem hiszem hogy verselők tudnának jobbítani a világ állapotán. Viszont nagyon szép verseket hallottam sok olyan költőtől, akinek nevét eddig csak neten vagy papíron olvastam. Szép élményekkel gazdagodva jöttem el. Köszönöm mindkét szervezőségnek a lehetőséget.
2012. aug. 24-én az A38 koncerthajón felléptek a Watch My Dying és a Scerra nevű extrém metalzenekarok - előttük pedig volt Astoria Slam Poetry Én, meg Elekes Csaba "DéZé" és Egyed Krisztián ontottuk a rímeket. A közönségnek és a bandának is bejött. DéZé akkorát rögtönzött, hogy ennyire jó formában talán még soha nem láttam! Az alkalomra írtam az "Álomalap, Kenyérszenvedés" meg a "Magyar Extrém Medál" szövegeket, melyek megtették hatásukat. Kösz mindenkinek, hogy ott lehettünk.
A II. Tattoo The Sun Fesztiválon klassz műsort adott az Astoria Slam Poetry! Életem első autogramjait kiosztottam, az egyiket egy leányzó vállára. Kiderült, hogy Converge-rajongók és örültek hogy a Jane Doe meg lett verselve és hallhatták.
Noémi tőle szokatlan megszeppentséggel verselt, de végül kitört belőle az amazon! Mokka és DéZé egyszerűen remekeltek, szerintem jót tett nekik az eddigi legnagyobb közönség - legalábbis Astoria Slam-en. Hirtelen ötlettől vezérelve koprodukciót is alakítottak, DéZé csinálta a beatbox-hangzást, Mokka pedig vehemensen darálta fergeteges rímeit. Büszke vagyok rájuk és arra is, hogy sikerült a Dürer Kertbe és ráadásul egy tetoválós rendezvényre összehoznom slam poetry-műsort, szervezőként és fellépőként is. A klub és a tetkók egyaránt nagyon közel állnak hozzám. A főszervező elégedett volt a teljesítményünkkel, folytatás lesz.
Közeledik július 6., amikor megrendezésre kerül a budapesti Dürer Kertben a 2. Tattoo The Sun! Ez tetoválásverseny és rockfesztivál, ahol lesznek helybeni tetoválások, divatbemutató, extrém show, fényfestés és műsort ad az ASTORIA SLAM POETRY! Nagy nap lesz ez fellépőink életében, mert a Dürerben ezelőtt még csak az Akkezdet Phiai adtak slam poetry-műsort. Verselni fognak velem: Keresztes Noémi, Elekes Csaba "Dézé" és Mokbel Ádám. Óriási műsor lesz, már előre érzem! Egyébként a koncertek közül a főbanda a Watch My Dying lesz, akik előtt 2 éve már felléptem slam poetry-vel. Jó lesz ismét összekötni a metalt és a slam-et.
2012. június 23-25 között Bécs vendége voltam a Bus Bim Slam irodalmi rendezvénysorozat keretében, ami jún.1-től 24-ig tartott. Szombaton, 23-án utaztam ki a szervező (és vendéglátóm), Jimi Lend jóvoltából. Szombat este a Maurer Hauptplatz-on versenyeztünk 2 fordulóban olyan osztrák profikkal, mint Markus Köhle, ADMC, Tschif Windisch, Paz Ooka, Andi Pianka és egy részeg újonc, Bitchdoctor. Németül és magyarul verseltem és GYŐZTEM! Kaptam pár ajándékot is, köztük egy kis palack snapszot amit kortyolás után körbekínáltam.
Június 24-én este már a Café Anno-ban, egy versenymentes irodalmi esten szavaltam a Kritikus Tömeget és a Borostyán,Papirusz,Csontokat. Először német fordítást olvastam fel hozzájuk, ez nagyon tetszett a közönségnek, aminek kb. fele helyi irodalmárokból állt. 25-én már csak városnézés volt, és délután buszoztam haza. Csodanapok voltak, hamarosan írok róla hosszabb beszámolót. Addig itt egy német nyelvű cikk fotókkal és a végén a videómmal.
http://busbimslam.wordpress.com/2012/06/24/bbslam-xxiii-die-schlacht-von-mauer/
2012. május. 26. szombat, a NAGY NAP. Meghívott slammerként verseltem a THE STONER SHOW-n, olyan stoner metal bandák előtt mint a Burning Full Throttle, Twin Cobra (ők nem tudtak eljönni), Head For The Sun, Stoneblade és Room Of The Mad Robots. A csapatok zenéje által ihletett verseket adtam elő leginkább, a közönség akkor még kicsi volt de lelkes. A poénosokon röhögtek és hujjogtak, a komolyabbakon csak utólag tapsoltak. Elég nagy médiahátteret kapott az esemény köszönet érte leginkább: stoner.blog, passzio.hu, nuskull.hu, stoneriseportal, stb. Az pedig biztos, hogy rám lesz tetoválva múzsám, Sharon Stoner
2012. május 25. Új melóhelyre mentem próbanapra és beváltam, raktározási ügyintéző leszek. Pörgős agymunka Onnan (Sz.miklós, Leshegy Ipari Park) tovább mentem hűséges kerékpárommal, Szlartibartfaszttal a XV. ker.-be ahol egy drága cd-csomagot adtam le és visszakaptam az árát. Káosz volt odatalálni, onnan szinte édenkönnyű volt elhajtani a VII.ker.-be a Gozsdu Manó Udvarba, ahol az Én És A Biciklim-fotózás volt. Sokan gyülekeztünk, én előttem+mögöttem kb. 100-ra saccolom a cájgosokat. Hazahajtottam és kellemes fáradtan kiszámooltam, hogy kb. 62 km-t teljesítettem aznap. Hívj nyugodtan úgy hogy Conan
2012. május 18. péntek. Aznap este (és köv. nap) Százhalombatta műv.háza szervezett slam-et és mivel ismerősök léptek fel, elmentem. Bicajjal. Sz.miklósról Tökölre, majd onnan komppal a Duna túloldalára, Battára. Nem volt messze, csak a visszaút volt kemény... erről később. A lényeg: láttam hogy hivatalos fellépők lesznek, azaz nem lehet beszállni a versenybe. Én mégis kíváncsi voltam, milyen műsor kerekedik ki, hogyan fogadják a helyiek a műfajt, így csak nézőnek mentem el. Viszont kiderült hogy a szervező László Anikó, aki már több Lilaköd Slam-en is a nézök között volt. Anikó felajánlotta, hogy verseljek, de visszakoztam mert tudtommal ez egy előre leszervezett fellépőkkel (helyiekkel együtt) csinált műsor volt és nem akartam zavarni. De Anikó mondta, hogy az áldozati bárány-poszt mindenképpen jó lenne, mert rutinos slammer vagyok akihez a zsűri tudja igazítani a többi produkció pontozását. Így elvállaltam. A "Kritikus Tömeg"-et pofáztam el, mert 'Battára is biciklivel érkeztem. Az elmúlt hetekben masszív távokat mentem vele, így át tudtam adni a "nincs ki a négy kerekem, csak kettő" életérzést. Jó pontokat is kaptam, asszem 7,8,9,9 és 5 (de utóbbira teszek ) a közönség is szerette. Kellemesen elbeszélgettem a többiekkel, pl. Nagy Gábor extrémsport-klubvezetővel és Horváth Kristóffal aki a Red Bull Pilvaker győztese volt.
A hazaút már kalandos volt, mert a komp már nem járt, a 6-os útról rossz helyen kanyarodtam, ráadásul korábban sötétedett mint hittem. Így az M6-oson tekertem eszelősen, a száguldó kamionosok dudálásától kísérve - köszi, urak. Kegyetlen szenvedéssel végre elértem az M0 hídját, amikor leállított egy rendőrjárőr. De vajszívűek voltak a yardok, mert átkísértek a hídon a halásztelki lehajtóig, ahonnan már nyugodt tempóban bringáztam haza.
Következő napon, szombaton pedig elhajtottam a Margit-szigetre a Nagyrétre egy tömeges meditációra. Igazából már kevésbé sajgott a lábam, mint hittem. Őrült hétvége!
2012. május 11. pénteken az Alcatraz Club adott színpadot a lengyel slammer Weronika Lewandowska és triphop-VJ-csapata a Plan.kton számára hogy lebegést varázsoljanak elménkbe. Uhh, kiütött! A koncertjük előtt beszélgettem Weronikával és kiderült hogy 2009-ben Berlinben már láttam a 1st European Poetry Slam-en. Ők akkor Lengyelországot mutatták be egy ilyen slam-koncerttel.
A mostani bulijuk után pedig open mic és slam-verseny következett. Mivel a szabad blokkra csak én jelentkeztem, ezért Mavrák Kati felajánlotta hogy lépjek fel "áldozati bárányként" a versenyen. Ez azt jelenti, hogy az első fellépő leszek, akit (mivel az elsőt a zsűri mindig rosszul pontozza) versenyen kívül mutatnak be. Fura helyzet, de logikus. Minden esetre előadtam a Budatestbeszédet és tetszett az embereknek.
2012. május 5. szombat, az újonnan megnyílt Budapest Park nyári nyitott szórakozóhelyen megrendezték az érdekes nevű Hiphop&Slam All-Stars műsort. Szerintem ilyen névvel idehaza hiphopban kevesen, slam-ben pedig senki nem rendelkezik, de mindegy. A Park egyébként mobil konténerekből épült, mégis igényes küllemű objektum könnyű megközelíthetőséggel: Lágymányosi híd pesti lábánál. A lényeg, hogy elmentem nézőnek és a helyszínen a slam-műsor végén derült ki, hogy lehet a közönségből bárkinek kiállni verselni. Éltem az alkalommal, kösz mindenkinek.
2012. április 26. csütörtökön meglátogattam a Mika Tivadar Mulatót, ahol újra megindultak a havi estek az SPB szervezésében. A sok fellépő miatt mindenki csak 1 verssel indulhatott. Tömve volt a placc, szóval jó muri volt. Külön örültem annak hogy Rédai Gergely "Arton", aki 2-3 éve a Kőleves-slam-ek rendszeres verselője volt, egy haverjával együtt mikrofonhoz állt.
2012. április 14-én szombaton az AMME egyesület versíróversenyének díjátadóján vettem részt, mint zsűritag. Nagyon hangulatos délelőtt kerekedett i belőle, énekkarral, szavalatokkal. Örömmel konstatáltam hogy a különböző életkorkategóriák lejobbjaiban közös volt az összhang a többi zsűritaggal, szívet melengető alkotások hangzottak el. Pár tehetséggel fel is vettem a kapcsolatot (Laczi Patrik, Erdei Barbara) szerintem hallani fogunk még róluk.
2012. március 30-án a Lilaködben zengett a Napváros Slam. Ez szegedi slammerek fellépését jelentette, de a meghívott 5 slammer közül sajnos csak Mészáros Péter és Drenyovszki Andrea tudott eljönni. Andi érzékeny alkotásai és Kispé szédületes showman-kedései jó estet kerekítettek és a közönségből is lelkesen csatlakoztak, hogy Szegedről és egyébről verseljenek. A Napváros néven becézett település slammereiről mindenképpen tudni kell, hogy 2010 elején alapított klubjuk akkora közönséget vonzott, hogy egy idő után kinőtték a SZTEage falait és új helyen folytatták áldásos tevékenységüket. Már 2010. márc. 15-én verseltek a városi nemzeti ünnepen, mert olyan gyorsan felfedezték tehetségüket.
2012. március 15. volt az eddigi legeseménydúsabb nemzeti ünnepem. Délelőtt Szigethalmon, a Dísztéren a hivatalos ünnepi program részeként szavaltam el a Betyárbölcselet című versemet, majd utána egy barátom elvitt a Keleti Pályaudvarra, hogy vonatra pattanva Szarvasra menjek Kotroczó Máté veszprémi slammer barátommal. Mivel este az ottani Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében adtunk 1-1,5 órás műsort a nemzeti ünnep tiszteletére. Velünk verseltek Fehér Péter és Mészáros Péter Szegedről és Mokbel Ádám Szarvasról. Forgó Marietta is meghívottunk volt, de betegség miatt nem tudott eljönni. A helyi tévé kijött és csinált egy 44 perces felvételt az estünkből. A kiváló hangulatú banzáj után kaptunk jóféle házipáleszt és házibort, vacsoráztunk és a szegediekkel elmentem Funktasztikus hiphop-koncertjére. Olyan szinten kikészültem, hogy bealudtam a hangzavar kellős közepén, haha! Másnap aztán szelíd másnaposságom birtokában megtekintettem a múzeumot teljes szépségében. Nagy élményekkel gazdagodtunk, a vendéglátásért-szállásért pedig külön köszönet Ádám Zsófi nagypapájának!
A tv-műsor megtekinthető a Média-Rólam menüpontban, az esemény linkje itt:
http://allevents.in/Szarvas/SZARVASLAM%C3%9AZEUM/377919508902607
2012. január 27. péntek volt az a dicsőséges nap, amikor a Slam Poetry Veszprém kemény magjának egy részét leigazoltam a Lilaköd Könyveskávézóba, a KIRÁLYNÉ SLAM-re. Ők voltak Kotroczó Máté és Kálóczy Mihály, az ottani slam alapítói, Keresztes Noémi (aki mellesleg jazzénekesnő), Banos Krisztián és Elekes Csaba "DéZé" freestyle rapper. Veszprémet "a királynék városa" becenéven emlegetik a népek, így KIRÁLYNÉ volt a téma. Érdekesség, hogy Budapest után Veszprém adott otthont másodjára rendszeres slam poetry-esteknek. Óriási hangulatot kerekítettek a hivatalos és az alkalmi verselők - utóbbiak a közönségből kerültek ki. A témát több módon meg lehetett közelíteni. Többen Veszprémmel kapcsolatos élményeiket öntötték versbe, de Banos pl. felelevenítette azt a torokszorítóan szomorú esetet, amikor Marian Cozma kézilabdázót egy veszprémi bárba megölték. Noémi arról verselt-énekelt, hogy ő 2011-ben 4 pasinak volt a királynéja A közönségből Szűcs Olivér Soul, szárnybontogató rapper hármas versciklussal lepte meg az egybegyűlteket, az udvarlás három módjáról.
Az estet különlegessé tette maga a plakát is. Ez egy verzió Veszprém hivatalos turizmusplakátjáról, amit pár éve győztesnek ítélt a Geszti Péter vezette zsűri, azonban lokális politikai játszmák miatt nem jutott rendeltetési helyeire. Mi így adtunk igazságot. A plakát és a sztori felhasználásához engedélyt kértünk és kaptunk az eredeti tervezőtől,Újhelyi Kovács Sándortól és Geszti Pétertől. Geszti emailben kívánt sok sikert az estéhez, ami meg is lett! Dacára annak, hogy pont aznap este az ismertebb Akkezdet Phiai is tartott slam poetry-estet, a két buli nem zavarta egymást. A Lilaködben folyamatosan hoztuk elő a pótszékeket a szaporodó közönségnek. Volt aki kamerázott, más iPad-del vette fel az eseményeket, megint más valaki felvevőre állított mobiltelóval rögzített. Fasza egy este lett, na!
2011.dec. 23-án, közvetlenül karácsony előtt egy frissiben meghirdetett slam-re mentem el a budapesti Gozsdu Manó Klubba. Egy hiphop-est volt és Závada Péter "Újonc" volt a műsorvezető. Kevés slammer jött el, Péteren kívül verseltünk még én, Mokbel Ádám, Daniel Brownwood és Mavrák Kati. Rövid volt a slam-blokk, de jót beszélgettem Ádival, Péterrel és Danival. A forralt bor gyenge volt és forró, a hiphop egész jól hangzott. Igaz, Ádám a Szószólók versével "kicsit" jobb produkciót nyújtott némelyik rappernél, de ahogy a mondás tartja: ilyen ez a popszakma! Jó élményekkel jöttem el onnan, a kijárattól pedig néhány sráccal együtt mentünk a buszhoz, akik elmondták, hogy bejött nekik a slam poetry-m. Na, ami jó az jó, ennyi!
2011. dec. 2. péntek egy különleges, meghitt hangulatú este volt. A 2. Lilaköd Slam Poetry az úgynevezett Csend Napok fesztivál keretein belül került megrendezésre, ami 4 település programjait fogta össze: Veszprém, Balatonfüred, Tihany, Budapest. A rendezvények között voltak klasszikus zenei koncertek éppúgy, mint meditációk, kerekasztal-beszélgetések egyéb nyugis progik és 2 slam poetry-műsor is. Az egyik Veszprémben Kotroczó Máté barátom szervezésében, a másik Budapesten általam.
A Lilában a meghívott költők voltak mellettem Kontra Marika Szvita, Forgó Marietta (aki végül nem tudott eljönni), Tengler Gergely és Daniel Brownwood. Különleges vendégünk is volt Napsugár Anna személyében, aki a siketnémák életét élő- és jelbeszéddel, óriási, megható átéléssel adta elő "Jelbe zárt világ" című versében. Meg kell mondjam, majdnem könnyem szökött. A "csend" mint téma első hallásra nem tűnik izgalmasnak, de ez az est eleve arról szólt, hogy mindenki kicsit elcsendesedjen, magába nézzen... A mély hangú Dani egy nagyon személyes élményt osztott meg velünk arról, amikor turistaként járt az Ararát hegy tetején és teljesen rázuhant a magány némasága. Szvita párja, Csapó Lajos költő-ír-festő is megtisztelt minket néhány versének elmondásával. Mindenki remekelt, sőt több lelkes újoncunk is akadt, akik ezen a rendezvényen verseltek először. Hajrá srácok, jöhettek máskor is!
A fotógalériát megtaláljátok itt:
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.264018260328639.67170.100001614022205&type=1
2011. okt. 28. péntek este megvalósult az 1. Lilaköd Slam Poetry, amit én szerveztem a budapesti Lilaköd Könyveskávézóban. Rajtam kívül Kotroczó Máté, Antonovits Bence "Kám4", Jasik Szabolcs és Mokbel Ádám voltak a slammerek. Meglepetésként érkezett maszkokban néhány kedves, őrült barát Pécsről: Kövér András "Kövi", és Tengler Gergely "TG" a kedvesével. Na, csináltunk akkora showt, hogy szikrázott az atmoszféra! Az est végén Szecsődy Péter szerkesztő (Garbo Kiadó) minden verselőnek ajándék könyveket osztogatott. Hálásan megköszöntük és ez az est biztosította, amit a kávézó vezetője, Máté Gabriella mér felvetett lehetőségként. Miszerint hogy itt van jövője a rendszeres slam-esteknek. Úgy legyen, úgy lett! Köszönöm a slammereknek,a közönségnek, a Lilásoknak! Galéria itt lent:
http://www.facebook.com/media/set/?set=a.244389508958181.63781.100001614022205&type=3
2011. október 12-én volt az eredményhirdetése a Delta Vision fantasy-kiadó novellaversenyének, melyben az "északi embervadászok" volt a téma. Aki ismeri a M.A.G.U.S. szerepjáték irodalmát, annak ismerős a kifejezés. Aki nem, annak úgy tudnám elmondani, hogy ezek afféle "kémelhárítók". Én egy ilyen házaspár öregedéséről, hétköznapi cseleiről írtam "Szürkület" című pályamunkámat, mely a 3. helyezett lett. Köszönetem a zsűrinek! Sajnos a novellám nem jelenik meg a döntős 10 novellát tartalmazó kötetben, mert nem sikerült határidőre beküldenem olyan megszerkesztett változatot, amit a zsűrielnök igényelt, de nincs bennem tüske. Ilyen az élet. Itt az eredményhirdetés:
http://www.deltavision.hu/cikk/szkriptura_eredmenyhirdetes/
2011. szept. 20-án került sor a Pestesély Alapítvány "Egymásra Lépni Tilos" versenyének díjátadójára. A legtöbb versenytől eltérően itt nem 3 díjazott volt, hanem több, és én az egyik voltam közülük a "Taposások, ajtók" versemmel. Lett Egymásra Lépni Tilos-feliratú pólóm, labdám, pár matrica és oklevél. Pezsgőzés, falatozás, beszélgetés következett a többi versenyzővel és a zsűrivel. Az alapítvány elnöke megjegyezte, hogy neki az én versem tetszett a legjobban az írott pályaművek közül. Király! Ezután a Magyar Rádió tudósítója jött hozzám beszélgetni és diktafonba mondtam a verset,és beszéltem kicsit a slam poetry-ről. Szép este volt!
2011. szeptember 18-án a Critical Mass biciklis tüntetés keretein belül rendezték meg a Hajtás Pajtás Slam-et a Gödör Klubban Budapesten. Ott kettő verset mondtam el, a Kritikus Tömeget és a Ha Rajt Akartok! címűt - utóbbi Lakatos Mihály, elhunyt cigány önkormányzati elnök emlékére. Kellemes műsort és klassz nézőközönséget láthattam.
2011. szept. 3-án a Szeptemberfeszt egyik fellépője voltam slam poetry-vel. Úgy, hogy 1 hónapja ezt még nem tudtam :-D Pár nappal azelőtt, az egyik szervező Szick Gergely (Ezüst-Patak zenekar, Motoroshang Rockrádió) felhívott hogy lenne-e kedvem verselni. Volt bizony! Két zenekar közötti átállás-időben verselhettem, kaptam 10-15 percet, amiből kihoztam MINDENT amit lehetett. Volt Budatestbeszéd, Szóljatok A Magzatvízhez és még valami, nem emlékszem. A babás vers láthatóan nagyon megfogta a jelenlevő anyukákat, nekik az tetszett a legjobban. Win!
2011. július 6-án a pécsi Rockmaraton Fesztivál meghívására slam poetry-t toltunk a rockközönség tisztelt arcába. Köszönöm a fesztivál szervezőinek a fellépési lehetőséget, a slammereknek a produkciót, a közönségnek és a műsorvezető csajoknak a kellemes hangulatot, tapsot!
2011. július. Több hónap kihagyás után töltöm ezeket a sorokat és örömmel tudatom az olvasókkal, hogy az "Egymásra lépni tilos!" kulturális versenyen eredményesen szerepeltem. Beküldött versem, a "Taposások, ajtók" ajándékcsomagot nyert - majd kiderül hogy mit, amikor megkapom. A budapesti lakosság napi összezördüléseit taglaló alkotás azt Another Way zenekar egyik dala ihlette, címe "A szavak ajtók, a szavak falak". Köszönet az AW-nek az inspirációért, hja és mert jún.30-án a budapesti koncertjük előtt felléphettem! Nagy élmény volt számomra és nekik is tetszett.
Visszafelé lépve az időben említem a jún.24-i Litera-estet a margitszigeti Holdudvarban, ahol a Duna-legendárium novellapályázat versenyzői közül 10-en olvasták fel alkotásaikat és beszélgettek. Kicsit megnéztek engem a tetkóimmal, fekete To-Mera-pólóban Ó igen, én ebben a Duna-környék-témájú versenyben egy fiktív legendával, a Csepel Ostorával bekerültem a döntőbe. 113 induló, 10 döntős, hmmm, jó ez, köszönöm a zsűrinek!
2011. jún.26-án először mentem stúdióba egy rockdalt felhörögni. Ugyanis az extrém prog rockot művelő Dózer.hu zenekar előtte 1-2 hónappal megkérdezte, hogy írnék-e az egyik megtekert nótájukhoz dalszöveget. Hogyne! Csakhogy az általam átküldött dalszöveg ritmikája még megtekertebb volt, így végülis abban maradtunk hogy "feléneklem" és ők az így már követhető ritmus alapján fogják felénekelni maguknak. A dal a "Hétrét Gerincelt" címet viseli és arról az állandó, frusztrált álmosságról szól, amikor önként vállalt kötelességeid olyan számosak, hogy nem tudsz elegendő időt szánni a pihenésre. Mindenhol tartod a gerincedet, míg végül hétrét szakadsz... Élmény volt megírni, kösz a lehetőséget a csapat basszusgitárosának Gyúró Lászlónak!
2011. jún.16-án Szegeden a tanév utolsó ottani slam poetry-estjén vettem részt, Fehér Péter szervező és Mészáros Péter slammer barátaim vendéglátásában. Kotroczó Máté is jött velem és örömmel láttuk a magyar slam legnagyobb rendszeres vendégtömeget vonzó helyszínét a Gin Tonic klubban! Büszke órák voltak, aktív és figyelmes közönség. Köszönjük, Péterek!
2011. május 9-ére rendeztem meg a Rock Slam Poetry banzájt a Hunnia Art Bisztróban. Régi tervem volt már, hogy közös költészeti esten lépjen fel néhány klassz slammer és klassz dalszövegeket író rockzenész. Így a slammereket képviseltem én, Kotroczó Máté és Mokbel Ádám, a zenészeket pedig Török-Zselenszky Tamás (Zselenszky), Barbaró Attila (Junkies) és Liszkai András (Another Way) képviselték.
Az est híre jó port vert fel a rocksajtóban, számos rock-weboldalon tették közzé a plakátot és a hírt. A litera.hu is közzé tette. Nagyon hangulatos este kerekedett ki belőle, bár sajnos nem tudott eljönni Fülöp Tamás slammer és Veres Gábor (Watch My Dying). A műsor legjobb versét Liszkai András írta meg a Tanult Tehetetlenség című versével, ami Fluor: Mizu slágerét facsarta ki. Ezt a verset később több rock-site és a Hammerworld rockmagazin is leközölte. Az i-re a pontot pedig Csapó Lajos költő-író-festő tette fel, elszavalva Útra Keltünk című versét,
amit az ifjú közönség állva tapsolt meg! .
2011. március. Legutóbb 3 pályázatra küldtem el verseket és mindhármon sikert arattam Az Irka Pályázatot elnyerők 1-1 versét közös kötetben jelentetik meg, illetve hanganyagként és DVD-re is felkerül a vers, a szerző bemutatkozásával; én a "mARS POETICA"-val neveztem. Az "Életem a víz" pályázat pedig a Tiszta Vízért Alapítvány és a Garbo Kiadó közös indítványa, melyre a "Szóljatok a magzatvízhez" költeményem került be. Ez a vers is meg fog jelenni kötetben, illetve az eredményhirdetésen a legjobb 5 között felolvasták. 51 vers került be a mezőnybe és abból a felső 5-ben lenni...megtisztelő. A harmadik a pécsi Slam&Eggs verseny, ahol szintén előzetesen kellett beküldeni az alkotásokat és a legjobbakat 2011. márc.17-én este a Pécsi Est Café-ban rendezett slam poetry esten elő lehet adni. Megyek Pécsre és elmondom "Mi cool? Áss a jóba!" :-)
2011. január, boldog új évet mindenkinek! Az Alkotók, Művészek és Művészetpártolók Egyesülete (AMME) vezetője Csapó Lajos értesített hogy új antológia jelenik meg, amibe szeretettel várja 8-10 versemet. Atom! A szigetszentmiklósi cigány önkormányzat elnöke, Lakatos Mihály úr pedig jelezte, hogy szívesen venné egy új versem elszavalását a 2011-es Cigány Kisebbségi Napon. Természetesen elfogadtam a megtisztelő ajánlatot, köszönöm.
2010. dec. 7-én az Ajtósi Dürer-soron levő Keleti Blokkba voltam hivatalos. A Music TV Hungary (magyar zenetévé, tudjátok) rockműsorának stábja készített interjút velem, mint "a metálos költővel". A Keleti Blokk afféle művésztelep, hangmérnöki stúdióval, próbahelyiségekkel, jó fényviszonyú festőstúdiókkal, pihenőkkel stb. Jelen volt a Headbangers' Ball műsor producere Tóth Gergő és egy kameramann meg egy világosító. Tulajdonképpen teljesen profi beállításokkal forgattunk kb. 2 órát és felvételre került egy interjú és 4 versem slam poetry-stílusú előadása. A stábnak nagyon bejött, örültem is ezerrel. Így már a slam poetry benn van az MTV-ben is Ugyanis én vagyok az első slammer Magyarországon akit meginterjúvolt ez a TV. Az egyik vers, a bolondos "Trúblekkmetál megtekinthető a "Média - rólam szólós dolgok" között. Kösz a stábnak!
2010. dec.6-án, Mikulás napján volt az eddigi utolsó Astoria Slam Poetry a Treffort Kertben. Én strasszos-koponyás pólóban és LED-es mikulássapóban vezettem a szeánszot. A műsor előtt szaloncukrot osztogattunk a helyszínen lelkiismeretesen alkoholizáló eltéseknek, általános lelkesedést és áradó hálát kiváltva, haha! Aztán Fülöp Tamás, Kotroczó Máté, Rédai Gergely, Antonovits Bence és jómagam adtuk a mikrofonnak az apait-anyait. Később csatlakozott hozzánk egy tündéri egyetemista hölgy, Miriam, illetve befutott Daniel Brownwood. Máté gitárral is kísérte magát olykor, vagy éppen kérésre másokat. Amit ki lehetett hozni a közönségből, ismét kihoztuk.
Dec.29-én pedig a Kőlevesben zártuk a slam poetry-évet, kevesebb káromkodással, több nyugival.
2010. okt. 4-én, szülinapom előtti este orbitális versünnepet tartottunk a Treffort Kertben a 2. Astoria Slam Poetry-n. Rajtam kívül fellépett még TG, Kám4, Tomci és debütált egy szentesi srác, Mokbel Ádám. Csoda volt azt látni, hogy az asztaloknál az emberek keze megáll a sörükkel a levegőben. Valaki a laptopjába írogatott, többször leállt vele, majd egyszerűen félretolta és BÁMULT. Mások felálltak az asztaloktól, odahozták székeiket a színpad elé és ott tapsoltak. Két újdonsült fellépőnk is akadt akik itt először engedték költeményeiket mikrofonba, Szabó Gábor és Fehér Olivér. Ráadásul okt.4. a szülinapja költőbarátomnak, Török-Zselenszky Tamásnak, aki pedig rá egy nappal lépett fel asszem Székesfehérváron. Megünnepeltük egymás szülinapját, haha!
Rá egy hónappal nov.8-án már a harmadik Astoriázást ejtettük meg, ráadásul objektívek össztüzében. Szarvas Dóri fényképezésén kívül jelen volt egy filmiskola stábja, így két kamera és négy fotómasina vett minket. A közönség nem is értette először hogy mi ez a gyülekezés, de aztána mikrofonba szépen elmondtam mindent. Meghívott fellépőink voltak Csapó Lajos költő/író/festőművész, Kontra Marika Szvita költőnő, Áldozó Krisztián "Aldo" aki nyáron két slamen is sikert könyvelt el, Rédai Gergely "Arton" és jómagam. Ez azt jelentette hogy egy rapper és négy publikált költő váltogatta a mikrót. Klassz! A műsort érdeklődve figyelte Závada Péter "Újonc" és Mavrák Kati, utóbbi a Kőleves-slamek egyik szervezője, műsorvezető.
Természetesen a Kőlevesben is voltam a havi slameken, ahol megvolt a hangulat. Kellemes hír hogy Fülöp Tamással interjút készített a Fúzió Rádió, a szegedi slammerek által minden hónapban előadott Rímszínházról pedig a Telin TV készített riportot. Ha már média; az MR1 Kossuth Rádió Mentés Másként műsorában a riporterek beszélgettek Hajdú Balázzsal, Závada Péterrel és Daniel Brownwood-dal a slam poetry és a stand-up comedy kapcsolatáról. Picit csalódtam, ugyanis kifejezetten komoly, visszafogott ismertetés zajlott, poénok nemigen. Ezt oldotta hogy a szerkesztők bejátszották a "Gipsz Jakab" videóm hanganyagát, mert mint említették ahogy utánanéztek a Youtube-on a magyar slam-nek, ez megfogta őket. Jó érzés volt hallani a médiások elismerését, hogy ez már nem csak szimpla felolvasás, hanem színészi játék, testbeszéddel, hangjátékkal, gegekkel. Nosza, megy ez. Nem kell megelégedni azzal hogy fahangon felolvasom a szöveget, hanem bele kell adni apait-anyait. Hábencius György, színész fogalmazott úgy egyszer a tanítványainak, hogy "gyerekek, ne akarjuk megúszni a verset!"
www.youtube.com/watch
2010. szept.27. Veszprémben lépett fel (Budapest és Pécs után) két híres amerikai költő és slammer, Bob Holman és Samantha Thornhill. Volt szerencsém Veszprémben több társammal előttük izzítani a hangulatot verseimmel. Előtte órákat töltöttünk együtt a városban, nézelődve és sokat beszélgetve. Többek között megtudtam, hogy Bob szerint a slamversenyeken "the best poet ever loses", azaz a legjobb költő mindig veszít. Vagy majdnem mindig. Ugyanis szerinte a legjobb költőket nem érti a közönség. Érdekes gondolat...Ugyanakkor nem tartja sokra a színpadias ugrálásokkal sokkoló, valós művészettel nem bíró performance poetry-t. A fekete Samantha pedig, aki egy művészeti egyetemen tanít, bár elismeri Obama tálentumát, de a "Change" (változás) szlogent teljesen elcsépelt közhelynek tartja. Viszont imádja a Túró Rudit és a laktató magyar ételeket. Klassz nap volt! A 3 magyarországi estjükről pedig rengeteg online cikk van már. Bizony, megy előre a villámköltészet ezerrel. Ebben a cikkben pedig ott vagyok a fotón.
www.naplo-online.hu/kultura_es_oktatas/20100927_slam_veszprem
2010. szept.6. Astoria Slam Poetry! A budapesti Treffort Kert először adott otthont slam poetry-estnek. A pár tucatnyi békés iszogatót Antonovits Bence "Kámfor", Fülöp Tamás "Tomci és én hátráltattuk az unalomban, majd szórakoztattuk. Az egyórányi csapásba belesűrítettünk apait-anyait, voltak lüktető sorok, kurta de lényegre törő káromkodásokkal díszített masszív gondolatfutamok, alapos okfejtések egészen a zabolátlan poénkodásig. Kösz mindenkinek mindent!
2010.aug. 14-15. Nagy lépés: a Sziget Fesztivál először adott színpadot a slam poetry hazai és 10 belga+spanyol művelője alá, hogy kirohantassa magából a jót. Az Irodalmi Sátor a hírek szerint meglepően sok kíváncsit vonzott, ami öröm mert amikor az elmúlt években elmentem pár ismertebb író, költő ottani előadására, hát voltunk vagy tízen, abból ébren volt vagy három... A műsorvezető Veres Robi MCDC volt, a fellépők között a sztárköltő Karafiáth Orsi is megszólalt. Nagyon jó hangulat uralkodott, de én nem vettem részt. Komoly tény, hogy az MTI cikkezett az eseményről és a hírt több hivatalos híroldal is leadta. Íme a hirextra.hu tartalmaként:
www.hirextra.hu/2010/08/15/sziget-egy-belga-az-eu-trio-slam-nyertese/
2010. júl. 24. Dorog. A Watch My Dying zenekar énekesének, Veres Gábornak a jóvoltából háromnegyed órás slam poetry-műsort adtam a WMD és a True Face banda koncertje előtt. A hírt a Watch My Dying menedzsere, Kovács Péter a csapat honlapján közzétette és több más oldal is átvette az infót, pl. kronosmortus.hu, rockstation.blog.hu, metalcore.hu, shockmagazin.hu, powerground.hu stb.
|