A megasztárok meg a hiúság

Levelem témája kapcsolódik a júl.20-i újságjukban megjelent "Gázsi meg a rezsi" című olvasói levélhez. Bár a Rúzsa Magdi ügyben nem tudok mit hozzáfűzni, de eszembe jutottak egy másik Megasztár-nyertes és egy nemzetközi karriert futó magyar rockcsapat visszatetsző akciói.
  Azt hiszem, két vagy három éve tavasszal volt egy ingyenes rendezvény az Országház előtt, ahol meg voltak hirdetve a következő fellépők: Kormorán (nagy múltú népzenés rock csapat), Budapest Klezmer Band (pörgős zsidó népzene), Romano Drom (tüzes, eredeti cigánymuzsika) és a főfellépő (a plakátokon a többinél nagyobb betűkkel írva) OLÁH IBOLYA. Engem leginkább a komoly múlttal bíró "előzenekarok" érdekeltek, de mivel szüleim mindig nézték a Megasztár-műsort, rábeszéltem őket, hogy legalább kedvencük miatt jöjjenek el és nézzék, hallgassák meg a többit is.
   Kimentünk és nagyon élveztük a három "előzenekar" produkcióját, akárcsak az odacsődült többezer(!) főből álló tömeg. A legnagyobb sokadalom Oláh Ibolya koncertjére érkezett meg, sajnos hiába. Az utolsó csapat után a technikusok szó nélkül elkezdték szétszedni a színpadot, a rajongók tömege meg döbbenten nézett körül, mert nem értették a helyzetet. Én sem. Odamentem az egyik biztonsági őrhöz, aki csak annyit mondott:  "Oláh Ibolya ma este nem lép fel."
   Én akkor hangosan közöltem a csalódott közönséggel a helyzetet. Sajnos erre egyetlen szervező sem vette a fáradtságot. Később hetekig, hónapokig figyeltem Oláh Ibolya honlapját és a híreket, nyilatkozat vagy bocsánatkérés után kutatva, hiába. Talán egy év is eltelt, mire e-mailt küldtem, udvariasan kérve a nyilvános, utólagos tisztázást. Nem kaptam választ.
   Az Ektomorf nevet viselő magyar trash metal csapat az Outcast című videoklipjével váltotta ki rengeteg rocker nemtetszését, köztük az enyémet. A cigány (pontosabban romungró) tagokat is felvonultató csapat az említett kisfilmjét egy roma nyomortelepen forgatta és olyan szöveges kommentárok jelentek meg az elején, miszerint országunkban ez a helyzet jellemző a cigányokra és minden cigányt gyűlölnek, diszkriminálnak stb. Én nemtetszésemnek adtam hangot egy, a csapatnak írt nyílt levélben, mely a Hammer World rockmagazinban jelent meg 2007 februárjában és számos egyetértést kaptam a keményzene híveitől. Ebben a nyílt levélben felhívtam a figyelmet azon nyilvánvaló tényre, miszerint a cigányok anyagi helyzete a nyomortól a szolid szegénységen és az átlag életszínvonalon át egészen az elképesztő gazdagságig található. Megemlítettem a roma származású Megasztárosok népszerűségét is. Javasoltam a csapatnak olyan jótékonysági koncert/turné szervezését, melynek bevételét valamilyen, a szegény romákat segítő alapítvány kapná. Azt is jeleztem, hogy az Európa-szerte ismert csapat ezzel a hamis klippel hazug, lejárató képet festett országunkról a külföldnek. Erre a nyílt levélre nem történt reagálás, miképpen jótékonysági akció sem. Ez utóbbi ötlet eredetileg nem tőlem származott: a klipről beszélgettem egy koncertszervező ismerősömmel aki elmondta, hogy a felvételt látva felajánlották az Ektomorfnak egy jótékonysági koncert ingyen szervezését, hogy valós jobbítás történjen a cigányság helyzetén. Az Ektomorf nem volt hajlandó jótékonysági koncertet adni a magyar romákért (ez a beszélgetés késztetett engem a nyílt levél írására). Azóta nem hallgatom a zenéjüket és sokan mások is elfordultak tőlük.
  Tehát az egymilliós "jótékonysági" gázsi sajnos csak a kisebb rossz. Vannak "megasztárok", akik szóra sem méltatják a megbántott magyarok ezreit, de képesek fittyet hányni egy Kossuth téri koncert jelképességére és bajban hagyni saját vérüket, a cigányságot.
  Angyal Gyula, Szigetszentmiklós

Vasárnapi Hírek, Levelet hozott a postás-rovat, 2008.aug.3.vasárnap
 

 Deutsch Tamás és a tojásdobálók

 A melegfelvonulás témáját senki nem hagyhatta figyelmen kívül, mindenkinek volt valamilyen véleménye. Egy barátomat alapvetően nem zavarja a melegek léte, de a harsány felvonulás igen. Egy női barátom kedveli őket és tavaly a férjével csatlakoztak a felvonulókhoz. Én azon hetero férfiak egyike vagyok, akit sem a melegek léte, sem a felvonulás nem zavar, de nem is érdekel. Addig, amíg megalázó brutalitásba nem változott a helyzet. 
  Történelmi ismereim birtokában tudom, hogy a kereszténység regnálása alatt a "mások" hivatalos megalázást szenvedtek, ez az inkvizíció idején sok kínhoz és halálhoz vezetett. Akár a nácizmus idején. Az iszlám és a zsidó vallás szintén megtorlással élt. Igazságérzetem azt sugallja, hogy szerencsés egy olyan korban, országban élnünk, ahol az egymást szerető emberpárok, nemi identitástól függetlenül, kinyilváníthatják egymás iránti szeretetüket, szerelmüket és békevágyukat.
  Persze ezt sokan másképp gondolták. Úgy gondolták, hogy a békés nem-erőszakra jogos a megalázó erőszak és mindegy, hogy a célpont meleg, hetero tüntető, vagy rendőr. A módszer pedig lehet tojás, festék, vagy akár feltépett utcakő. Személyes ellenszenvük leplezése pedig lehet magyarságunk számos tisztelt jelképe.
  Hazaszerető, virágzó kultúránkból táplálkozó magyar vagyok. És nem értem, hogy ezek az emberek hol voltak, mit csináltak Deutsch Tamás "Magyarország bekaphatja" beszólása után. Egy veszélytelen intésből Deutsch könnyen csinált az egész országot hazug módon megalázó felszólítást. Magyarok millióit bántotta meg és nem mozdították el, pártja nem kért bocsánatot, a Fidelitas sem emelte fel a szavát. A KDNP, mely magát értékőrzőnek tekinti, szintén cinkos némaságba bújt. A melegek támadói, "hazánk védelmezői"  pedig nem dobtak Deutschra tojást, nem tüntettek a háza előtt káromkodva, nem emeltek zászlókat a magasba. Ők ezt a felszólítást botrány nélkül lenyelték.
   Az ellentüntetők nem jelentek meg a felvonulás másnapján, hogy tömegesen segédkezzenek az általuk okozott károk helyreállításáért. Melldöngető közösségeik nem ajánlottak fel nyilvánosan pénzbeli kártérítést. Hogy Deutsch kijelentésére miért nem reagáltak, vannak tippeim. Abban viszont biztos vagyok, hogy az igazi "deviánsok" nem a melegek.
Angyal Gyula, Szigetszentmiklós

Metro, Metro-posta, 2008.júl.16.szerda

Ma is vannak metal ladyk

 Nemrégiben hallotttam, hogy Bíró Icát, a fitnesz és a lelki épülés hívét a "Metal Lady" névvel becézték. Ezen csodálkoztam, hiszen a hölgy már régen abbahagyta a keményzenei szereplést. Ugyanakkor azon mai aktív metálénekesnők, akik csodás hangjuk mellett szépségek is, nem ismertek a nem rocker közönség előtt.
   Binder Laura a Dalriada együttes csalogánya, muzsikájukban a metállal népzenei és regei örökségünk keveredik, fiatalok és nem-fiatalok sokasága rajong értük.    Kiss Júlia az angol To-Mera együttes énekesnője, nemrég Magyarországon is felléptek. A rendkívül bonyolult, ún. progresszív metálcsapatnak eddig két albuma van, de nemzetközi elismertség övezi őket a zenei színtéren, aminek oka nemcsak  a zenészek kiemelkedő zsenialitása, de Júlia csodálatos énekdallamai, aminek hallatán pár celebleányka abbahagyhatná a kornyikálást. A bájos veszprémi lány Európa számos színpadán ejtette ámulatba a hallgatóságot. Dalszövegei között szerepel nemcsak Radnóti Miklós: Félelmetes Angyal című, angolra fordított verse, de modern filozófusok (pl. Grayling) művei által ihletett dalok is. Tudom, hogy Bíró Ica szépsége komoly feltűnést, népszerűséget keltett a rockszíntéren - két évtizeddel ezelőtt. A "Metal Lady" nála ma már nem cím,  csak egy emlék. A jelen két metal ladyje közül az egyik szívmelengetően vad népzenét, magyar nyelvünk bensőséges szeretetét nyújtja, a másik a  nemzetközi elismertséget, a sokat emlegetett magyar zsenialitást. Olyan tulajdonságokat testesítenek meg, amiket mi a magyarok sajtájaként szeretünk nevezni, bár erre sokszor mi magunk rácáfolunk. Érdemes figyelni felfelé ívelő útjukat, mely kicsit a miénk is, magyaroké.
 Két gyönyörű Metal Lady jutott nekünk: Binder Laura és Kiss Júlia.

Angyal Gyula, Szigetszentmiklós"

Metro, Metro-posta, 2008.jún.26. csütörtök

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 

  Egy újabb hullám 

  Az elmúlt évek sok eseményét figyelembe véve az az érzésem, hogy a nu metál, a metalcore, az emo után a rock/metál újabb nagy hulláma a régi kulturális hagyományokat a keményzene közegébe helyező jelenség lehet. Gondolok itt az ún. nemzeti, folk, pagan, viking, kelta örökséget felhasználó bandákra, amiket így önkényesen a trad-rock (tradíció alapú rock) címkével látok el.

     Az ilyen zenét játszó csapatok nyilván nem most kezdték el pályájukat, de azt tapasztalom, hogy a politika, a vallásszabadság és teljes erővel dübörgő GLOBALIZÁCIÓ együttesen hozza felszínre egyre több emberben az igényt ezekre a muzsikákra.  Nem porlepte múzeumraktárak hangulata, vagy idős nénik népviseletes, aranyos topogása, hanem hazaszeretet, erős büszkeség, tánctenger és vidámság jellemzi ezt a fajta hagyományőrzést. A globalizáció (mely inkább USA-centralizáció) azt erősítette, hogy a zenei médiumokat a kulturálisan arctalan, gyorsan fogyasztható piheslágerek lepjék el. Nem angol nyelven előadott, nem üres szerelmi/szexuális tárgyú dalszövegeknek szinte esélyük sincs a komoly médiajelenlétre.

Mégis egyre népszerűbb a magyar Dalriada, mely új nagylemezén (Szelek) többek között egy csángó népmesét is feldolgoz. Mégis egyre népszerűbb a Moonsorrow, mely finn dalszöveget használ, pedig az aztán nem világnyelv...Mégis sok rocker volt a szigethalmi EMESE hagyományőrző park megnyitóján, ahol rockzene nem, de ősmagyar és viking hétköznapok bemutatása szerepelt. Ha olyasvalakivel elegyedek szóba, aki ruháján Árpád-sávot, nemzeti színhármast, ősmagyar harcost vagy hasonló motívumot visel, gyorsan kiderül, hogy a népzenés rockcsapatok kedvelője. Sorolhatnám...

A felszínességtől, a nemzetek sokszínű egyedisége helyett a globalizált arctalanságtól elforduló emberek sokasága talál támaszt, erőt, biztonságot ezekben a csapatokban. Mikor a politikusok közhellyé teszik a "szavazz ránk, vagy hazaáruló vagy" jelszót, ott országtól független jelenség az ősi népi értékeknek és a szabad erőnek egyidejű felértékelődése, amit a "trad-rock" csapatok képviselnek. Tiszta forrásból származó, zuhatagerejű kincset kapunk tőlük.

21.századi magyar vagyok, nem akarok más, idealizált korban élni. Szeretem a Transformers-filmet, de imádom a Dalriada: Téli Ének-klipjét. A black metált a C.O.F.-ban ismertem meg, de a Turulvér borzalmasan gyönyörű kísértete áll mellettem. Egyik nagyapám csak a nevét tudta leírni; én írok, olvasok, beszélek anyanyelvemen kívül németül és angolul is. Most tanulom leírni a nevemet  rovásírással... Élvezem, hogy tudok a világhálón levelezni Angliában élő zenészismerősömmel, de zavar, hogy egyre-másra gyengítik, lehetetlenítik és adják el itthon a kultúrházakat, lásd Kultiplex...Ott voltam a tüntetésen.

Szeretem a HC-metált (a Hatebreed-basszerrel közös fotóm is készült a koncertjük után ) és büszkén hallgattam József Attila: Tiszta szívvel versének sorait a Morningstar előadásában. Nekem sem tetszenek vezérpolitikusunk hazugságai, de a nála nagyobb hazug ellenlábas térnyerése főleg nem. Sajnos az ún. nemzeti rockcsapatok mégis az ő malmára hajtják a vizet, akár akaratlanul is. Mégis ha a Kormorán folk-rockját hallgatom, ezek a viszályok semmiségnek tűnnek. Kedvemre van a szerelmesek ünnepének, a Bálint-napnak (a Valentin-név nem annyira magyaros szerintem) a népszerűsége, de fáj, hogy Halottak Napján a halk gyász helyett Hallowen-partik zaja, húsvéti locsolkodások helyett a tévénézések, elutazások uralkodnak. Szerintem ez egy üdítő tavaszünnep, jelképeiben pedig (virág-nők megöntözése, piros tojás, nyuszi, megvendégelés) természetesebb, pogányabb és tisztább, mint egy olyan vallási jelkép, mely egy kínhalált okozó kivégzőeszköz, a kereszt...

Szeretem a rockkoncerteken a "fekete sereg" látványát, de üdítő látvány volt egy hadihagyományőrző haverom, Szombati András viselete a Paganfesten: láncingben ropta a srác! Több lány középkori ruhában, szoknyában táncolt, egy fickó ivókürtből oltotta szomját, egy népzenész srác direkt a tekerőlantot is használó Eluveitie miatt jött el. Mindez döngető zene közben, a 21.században történt. Nem-metálos ismerőseim, barátaim szintén elismerik eme zenék tiszta erejét, csodáját és lélekgazdagító hatását lélektelen korunkban. Arról nem is beszélve, hogy a "trad-rock" csapatok folyamatosan kúsznak felfelé a "kedvenc"-listákon!

Úgy vettem észre, hogy ezek a "trad-rock" csapatok egyre nagyobb teret hódítanak rocker és nem-rocker körökben egyaránt. Úgy legyen! Kívánok minden hazaszerető magyar embernek trad-rockot, húsvétoló kedvet, jobbuló hazát, nevük leírni tudását rovásbetűkkel! No meg persze azt, hogy - nagy költőnk szavai után - a szirupos középszerűségre halált hozó fű teremjen gyönyörűszép szívükön J

Angyal Gyula, Szigetszentmiklós, metalgyuszko@freemail.hu

(Hammer World, 2008/06, Fanzine rovat)

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Íme egy kordokumentum-link az én kedvenc táncomról, a ZÚZDÁRÓL :-).

 A Bridge To Solace magyar metalcore-csapat koncertje egy ún. wall of death (halálfal) bevezetésével (amatőr felvétel). Én látható vagyok 00:03-kor, jobbról-középen berohanva félmeztelenül, hosszú haj, bermudanadrág, aztán eltűnök a húsdarálóban. 00:57-kor balról-elöl érkezem, karommal szélmalmozva 02:16-kor szintén bal-elöl, egy ún. circle-pit (forgózúzda) egyik tagjaként. 02:29-kor, ismét bal-elöl érkezem és lehajolok egy elesettért 02:45-kor a kamera előtt közvetlenül, izzadó kobakomról hátrahajtom a hajat (csak a fejem látszik). Szóval ez a felvétel pontos képet nyújt mozgásigényemről, elhalt félénkségről,  kín-bírásomról és "visszafogottságomról" :-)
> http://www.youtube.com/watch?v=uyDHaliREns

 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ismeretlen tehetségek

A M1-en jan.23-án este sugározták a Fonogram zenei díjátadó műsort, ahol a modern rock kategóriában a Subscribe nevű csapat nyert. A díj átvétele után az egyik énekes, Csongor Bálint megkérdezte a közönséget, hogy ki ismeri a zenekart? Nagy csend támadt. Nekem pedig eszembe jutott egyik videoklipes daluk címe, a Crowd Of The Nobodies (a senkik tömege).
Közhely, hogy nincsen nemzetközileg ismert magyar zenei sztár, akiről a külföld ránk, magyarokra asszociál. A hazánkban agyonsztárolt No Thanx nemzetközileg semmi. Ugyanakkor van kb. egy tucat magyar metálzenekar, akik külföldi turnétapasztalattal bírnak. Az egyik a Subscribe. A magyar média vezetői mégsem hajlandóak bemutatni őket, holott a Subscribe kiváló tehetségű tagjai lendületes és dallamos zenét adnak. Szüleimnek is tetszik.
Félre az előítéletekkel! Nemcsak a rockzenei, hanem a szélesebb médiában való szereplést is megérdemlik ezek a fiúk. Akkor talán nem "a senkik tömege" lenne a magyar könnyűzene jellemzője, hanem egy megasláger: "We will rock You!"
Angyal Gyula, Szigetszentmiklós

Metro, Metro-posta, 2008.feb.7.csüt

 --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

  Gondolatok a nyálzenéről

Rokonszenvezek a nyálzene elleni vidám, debreceni tüntetéssel. Azonban azt tapasztaltam, hogy ezt egyes sajtóorgánumok kifigurázzák, vagy éppen az érzelmes zene elleni akciónak állítják be. Én, mint metálzenét kedvelő ember szeretnék némi kontrasztot mutatni "nyál" és érzelem között.

A legjobb férfiénekesnek rendszeresen Justin Timberlake-et nevezik, illetve egyre népszerűbb Mika is. Mégis sokakat irritál, hogy a magas fekvésű "nyávogása" jelenti A FÉRFIHANGOT. Az én kedvenc énekesem Howard Jones (Killswitch Engage), akinek erős, telt, mély hangja részben származásának (fekete és fehér szülők) köszönhető és torka a legnagyobb érzelmeket, dallamokat, átélést, szenvedélyt képes közvetíteni. Lekörözi Justint és Mikát.

A latin jellegű zene sokak számára a Fiestát, nekem az Ill Nino-t jelenti. A New York-i csapat flamenco-gitárokkal, latinos dobritmusokkal, olykor spanyol dalszövegekkel fűszerezi hurrikánszerű metálját. Christian Machado bandájában a latin szenvedély nem magyar zenészek mediterrán útiemlékei, hanem vér és lélek.

Az egyik legérzelmesebb, legszenvedélyesebb zenei műfaj a metalcore, amiben egyszerre van jelen az erő és a szívfacsaró dallamosság. Ilyen magyar csapatok a Bridge To Solace, Embers, Blood Is Fire. Ők Európa-turnékat maguk mögött tudó magyar zenészek. Szintén külföldi tapasztalattal rendelkező, más stílusú csapataink: Blind Myself, Superbutt, Cadaveres, Ektomorf, Subscribe, Insane, Without Face, Sear Bliss...  Legalább hírek, interjúk szintjén a köztudatban kellene őket tartani. Ehelyett mi a hír? Újra van Take That. Így áll ki a magyar sajtó a magyar tehetségekért?

A mély mondanivaló szintén hiánycikk a nyálpiacon. Míg a szép Fresh-lányok dalai felületes szövegek buliról és szerelemről, addig a szép Kiss Júlia (csapata a To-Mera, ez Egyiptom ősi neve) megzenésítette Radnóti Miklós versét, a Félelmetes Angyalt.

A népzene is csak nyomokban van jelen az "mulatós"-nak nevezett "tüc-tüc" zenében, ellenben gyönyörű kinccsé válik a Dalriada nevű folk-metál csapat muzsikájában. Az ő hagyományőrzésük nem nyál, vagy elaggott gyengeség, hanem tánctenger, virágzás és magyarságünnep. Nem tudok róla, hogy Fekete Pákó vagy Csocsesz megzenésített-e egyetlen irodalmi remekművet is. A Dalriada megtette Arany Jánosnak A wales-i bárdok és Szondi Két Apródja című verseivel.

A metál rétegzene (akár a rap, a jazz, a funky, a ragamoffin). De ha komolyan vesszük, hogy a magyar tehetséges nemzet, akkor figyeljünk oda a tehetség, értelem és érzelem  magyar metálcsapataira.

Vasárnapi Hírek, 2007.május 13. vasárnap, "Levelet hozott a postás"-rovat

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Elnyomják a tehetségeket?

Levelem témája kapcsolódik Katona Attila "Ki lehet ma író Magyarországon?" című, márc.7-én megjelent írásához. Katona úr a kortárs irodalmi szcénán belül tapasztalt visszaéléseket, piszkos érdekeket ostorozta, amik az ő írói érvényesülését is lehetetlenné teszik.
    Hasonlóan jártam én is. Néhány hete elküldtem novellámat, A Láthatatlan Mestert a legnagyobb irodalmi folyóiratban megjelent pályázatra. Izgatottan mentem eredményhirdetésre; művészeti egyesületem vezetője, Csapó Lajos (veterán költő, író) dobogót jósolt, de aggódott. Neki is, Katona úrnak is igaza volt.
  A másfél órás "kötetlen beszélgetésből"  kiderült, hogy a tucatnyi ismert, elismert, népszerű személyből álló tanácsnak csak 1 tagja olvasta az összesen kb. 1000 oldalnyi pályázatok mindegyikét, ő csak egy részét továbbította az elnöknek, aki ismert író. Tehát művemet (és másokét) esetleg nem olvasta senki sem. Mit ér az ilyen munka?
   Nem értem el helyezést. Az eredményhirdetés után odamentem az egyik zsűritaghoz megkérdezni, hogy jól értettem-e: az egész zsűriből a pályaművek mindegyikét csak egy ember olvasta el? Mire a válasz: "Persze, az elnök nem olvashat el ezer oldalt, ő ezer oldalt ír." Megdöbbentem e kiválóan megszerkesztett válaszon. 
   Ez a válasz azt jelentette számomra: "Nem ismerem be, de én sem olvastam el mindet, bár talán ez a dolgom. Nem ismerem be, hogy a többiek se olvasták el mindet, bár talán ez a dolguk. A pályázatokat elbíráló elnök sem olvasta el mindet, bár talán ez a dolga. Ugyanakkor mentegetem és reklámozom őt."
    Megkerestem azt a bizonyos idős hölgyet is, aki elolvasott mindent és kritikát kértem tőle. Kedves mosollyal azt válaszolta: " a fiatal írók sajátja, hogy csapkodnak az idősíkok között. Szertelen, kapkodó." Hozzátette: "szűkös a szókincs, olvasni kellene."
Nem értem. Mióta tekintjük idősík-csapkodásnak a visszaemlékezést? Mióta nevezzük szűk szókincsnek az olyan kifejezéseket, mint "nőcsoda", "varjúlány", vagy "harsogó torok sír igent"?
    Több ismerősömnek elmeséltem a történteket. Volt, aki felhívta a figyelmemet a fejesek bizonyos politikai érdekeire; más ismertette velem bizonyos zsűritagok érdekkapcsolatait; más megjegyezte: egy 70-80 éves hölgyet irritálhat olyan gótikus rockcsapat megemlítése, mint a DRUGZONE, vagy a novellában olykor megjelenő, ziháló testiség.
   Nem tudom összehasonlítani művemet a győztesekével, mert még nem találtam meg őket azon a bizonyos honlapon. Nem tudom, hogy mennyire jobb az ő írásuk, mint az enyém; ezt is lehetségesnek tartom.
Egyet tudok: a novellámat feltettem amatőr honlapomra: www.gportal.hu/angyalgyula Aki akarja megnézheti, mennyire "szűk" a szókincsem. Abban is biztos vagyok, hogy lesznek, akik le akarnak engem járatni. Mondhatják, hogy csak egy megkeseredett vesztes vagyok, aki fel akarja hívni magára a
figyelmet.
Angyal Gyula, Szigetszentmiklós
2007. április 6. péntek, Metro, Metro-posta

 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ez a következő nyílt levél nem teljes terjedelmében, hanem rövidebben, átszerkesztve jelent meg. Én azonban szükségesnek tartom itt az egészet eredetiben bemutatni.

NYÍLT LEVÉL AZ EKTOMORFHOZ

Rendkívül kellemetlen élmény volt számomra egyik kedvencem, az Ektomorf legújabb klipjét, az Outcast-ot megnézni. Aki látta, tudja hogy miért. Aki nem, az nézze meg mondjuk a www.youtube.com videonéző oldalon. Olyan írásbeli kommentárok voltak az elején, amik nemhogy nem igazak, de egyenesen bántóak a magyarság számára.

Kedves Ektomorf! Évek óta figyelem nehéz, de egyre sikeresebb pályafutásotokat. Örömmel tölt el, hogy elértétek azt, amire tehetségetek predesztinál titeket. Az sem újdonság, hogy a csapat oszlopos tagjai, Farkas Zoli és Csabi sok rasszista megnyilvánulást kaptak cigány származásuk felvállalása és az abból való lelki, zenei táplálkozásuk miatt. Ugyanakkor sok rajongó pozitív hozzáállást tanúsított ugyanezért. Majd miután a csapat kiment Németországba, ott egyenesen kuriózummá vált ez a Fekete Tűz (Kalyi Jag).

Ki a felelős ezekért a tényeket elferdítő szavakért? A klip rendezője, akinek nem fogtátok le a kezét? Vagy éppen ti, Farkas tesók? Méghogy Magyarországon minden cigányt gyűlölnek, diszkriminálnak?! Ez már akkor sem volt igaz, amikor még itt éltetek az országban, de ráadásul az elmúlt években a Megasztár nevű tehetségkutató tévéshow olyan cigány származású, jó hangú tehetségeket tett ismertté, mint Oláh Ibolya és Molnár Ferenc „Karamell” (én csakazértis így írom). Ha csak kicsit is igaz lenne a szövegetek, akkor ezekről az emberekről semmit nem tudnánk. Ugyanis országunkban a diszkrimináció más természetű: úgy működik, hogy ugyanazért a tehetségért, hangkarakterért és erős torokért egy nehéz sorsú cigánylányt (Oláh Ibolya) megérdemelten a piedesztálra emelnek, míg mindezért egy extrém külsejű, az asztalra már sok mindent letett,  tapasztalt kemény rockénekesnőt megalázó és igaztalan módon kirúgnak (Demeter Linda „Daemon”). Szerencsére a démonlány azóta összeszedte magát és megalkotta saját álmai és élete bandáját, a Drugzone-t. Linda barátságára büszke vagyok és izgalommal figyelem a folytatást.

Zoli, az sem igaz amit egy régebbi interjúban állítottál, hogy csak Magyarországon van cigányozás. Ha ez így van, akkor miért énekled a United Nations-ben, hogy „I see discrimination in the United Nations”? Ne haragudj, de úgy érzem, hogy inkább személyes frusztrációdat vezeted le a szövegekben, mintsem a valósághoz ragaszkodnál. Pedig az igazság nyers megtartása mind a hardcore, mind a metal szellemiség alapvető része.

Nyilvánvaló, hogy nem lehet tudomásom mindazokról a gonoszságokról, amit titeket ért. A cigány kisebbséggel kapcsolatos feszültségek azóta léteznek Spanyolországtól Oroszországig, Nagy-Britanniától Olaszországig, amióta az első törzsek eljöttek Indiából. Hiába illeszkedik be egy csomó roma, hiába kedvesek, becsületesek és tisztességesek, ha vannak olyan közösségeik, akik kulturális örökségük szerves részének tekintik a szemetes udvarokat, a nyilvános helyen trágár beszédet, a megélhetési bűnözés választását a felkínált(!), korrekt  munka elfogadása helyett, stb. A nemcigány többségben pedig szociális hagyatékként és a mindennapok egyes kellemetlen tapasztalataiként a jellegzetes bőrszín és a jellegzetes hanghordozás összekapcsolódik a mindenki számára ismert negatív sztereotípiákkal.

Természetesen sok igaz statisztika születik, amik a kisebbség hátrányos helyzetét magyarázzák. Nekem is vannak negatív tapasztalataim. Engem eddig egyszer ért rablótámadás: fényes nappal, 14 éves koromban, kiskorú cigánygyerekek által. Ebből csináljak statisztikát? Elkergettem mindegyiket. Ebből csináljak statisztikát? Életemben háromszor fenyegettek meg késsel, bár nem vagyok balhés. Ebből kettőször cigányok tették. Ebből csináljak statisztikát?

Nem fogok. Mert volt egy olyan cigány munkatársam, Mátyás, akivel teljes haverságban voltunk ötvenes életkora ellenére. Mert egyik legjobb barátom egyik munkatársa és haverja  magyar cigány és kemény fizikai melót nyom. Mert munkahelyemen (gyorsétterem) sok törzsvendége közül jónéhányan cigányok és egyáltalán nem az Outcast által ábrázolt nyomorban tengődnek, hanem az átlagmagyar keresettől a szolid jóléten át az elképesztő gazdagságig képviselik a különböző fokozatokat. Egyikükkel, Csabival jóban vagyok, mindig ugratjuk egymást. Mert látom és tudom, hogy sok tisztességes cigány mennyire szégyenli magát, mert hiába jár egyenes gerinccel, ha más cigányok bekoszolják ennek a kisebbségnek az arculatát.

Nem statisztikázok, mert van olyan Ektomorf-dal, mint a Holy Noise. Olyan, mint a Kalyi Jag. Olyan, mint a Testvérdal. Eredetiben, teszem hozzá, ami nagy szó, hiszen jelen korunkban a Szent3ság az mp3. Én is megtehetném, hogy letöltök mindent, de az én véleményem az, hogy nem lopom meg azokat, AKIKET TISZTELEK! Épp ezért, bár anyagilag könnyebb lenne, nincs meg nekem az összes Killswitch Engage, Nevergreen, Cradle of Filth. Hosszú a lista…

Ha tényleg szeretitek ezt az országot akkor ezeket a szövegeket nem lett volna szabad megjelentetni. Ernyedjenek el az öklök és fogják meg a barátilag kinyújtott kezeket! Hamis képet festetek a hazátokról és lejáratjátok. A titeket szerető, tisztelő magyar Ektomorf-fanok sőt, ez az ország ezt nem érdemli meg. Más megoldás jutott eszembe és nem hiszem, hogy csak én gondolom így.

Lehetne szervezni olyan koncertet, koncerteket/turnét, aminek a szervezését  összekapcsolnátok az Országos Cigány Önkormányzattal. Szerintem a rocksajtó teljes vállszélességben odaállna mellétek. A bevétel egy részét fel lehetne ajánlani olyan alapítványnak, ami a hátrányos sorsú cigányokat támogatja. Ez nemcsak hasznos és szép gesztus lenne, hanem ráirányítaná az emberek figyelmét a metallal szembeni hamis előítéletekre. Arra is, hogy nem cigánycsapatról van szó, hanem romungrók és nemcigányok alkotta csapatról. Ugyanakkor alulról szerveződő médiahadjáratot indíthatnánk – a kommerszmédiában. Nem fizetett hirdetésekre gondolok.

A reggeli tévéműsorokat ellephetnék az Ektomorf-rajongói sms-ek. A rádióműsorokba betelefonálhatna nap mint nap néhány tucat Ektomorf-rajongó. A népszerűbb internetes fórumokon a csapat fotóját és a Testvérdal szövegét lehetne feltüntetni sokszor egymás után. Vajon mit tenne a Fábry-showder producere, ha kapna – nem mondok sokat – négy-ötszáz emailt, amik Ektomorf-interjút és fellépést követelnének? Ez lenne ám a pozitív vírusmarketing!

Ehhez azonban egy olyan Ektomorf kell, akik többé nem bántják meg azokat, akik ezt nem érdemlik meg. Olyan Ektomorf kell, aminek a szellemiségét nem az álsértett, igazságtalan Outcast, hanem a nyers, igaz Testvérdal jelenti.

Szeretném, ha a csapat hasonló nyílt levélben, vagy interjúban, vagy a honlapján jelenítené meg részletes és ezúttal igazságos válaszát.

Angyal Gyula, metalgyuszko@freemail.hu, //gportal.hu/angyalgyula

Hammer World, Fanzine, 2007/02.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 

Sziget - szerintem (eredeti cím: Büszke magyarként)

Néha elmosolyodtam, amikor a Hammer Fanzine-rovatában a levélírók kedvenc, vagy azzá vált csapataik erényeit magasztalták. Nem tudtam, inkább csak sejtettem, hogy ez előbb-utóbb nálam is bekövetkezik. Sok kedvencem közül az Echo of Dalriada nevű magyar folk-metal csapatról van szó.

Annak idején az első reakcióm az volt, hogy egy ilyen nevű csapat ugyan hogy képviselheti a magyar népzeneművészet értékeit – aztán azt válaszoltam magamnak, hogy a görög mitológia pantheonjából az éjszaka istennőjének nevét vette magára egy közszeretetnek örvendő folk-pop-projekt (mivel a Nox nem egy megalakult, hanem egy tervszerűen létrehozott formáció).

Még valamikor anno egy Vörös Yuk - Kék Yuk-koncerten láttam őket először és azonnal meggyőztek. Első lemezüket, a Fergeteget nemsokára megvettem, és ez a muzsika számtalanszor okozott örömet nekem. Emlékszem, amikor először megmutattam édesanyámnak, ő leült, perceken keresztül hallgatta némán ezt a 21.sz.-i vad népzenét, majd meghatottan megkérdezte: „honnan szerzel te ilyen zenéket?”

A Szigeten volt a második E.O.D.-koncertélményem. Felemelő volt az az egységérzés, amikor egyik oldalamon egy deresedő halántékú fickóval, másik oldalamon egy kamaszkölyökkel együtt üvöltöttük Arany János nagyszerű művének, A Wales-i bárdoknak sorait: „Edward király, angol király vágtat fakó lován” miközben mögöttünk egy nagy zászlón „Érted élünk, drága hon” felirat ordított. Jó érzés, hogy a hazaszeretet, a magyarságtudat kinyilvánításakor nem mindig kell azonnal, izzadva bizonygatni a szélsőjobbos eszméktől való mentességet, egyszerűen csak örülhetünk ennek az összetartozásnak, ennek a szeretetnek.

Költőként is megihletett ez a csapat, a Forrástiszta zuhatag c. versem a folk metalról szól, de az Echo ihlette. Helyhiány miatt nem írom le – akit érdekel, az a honlapomon megtalálja.

Szabados György nevű rockertársam egyik kitűnő írásából, a Nemzeti Jelleg-ből idéznék (Hammer, Fanzine 2005/12-2006/01): „…ha valaki minden globális divattól függetlenül bátran és mélyen merít az ősi forrásból, s a hagyományt a metal szilajságával egyesíti, akkor magasrendű művészi értéket hoz létre.” Én ezt érzem Ficzek András csapatával kapcsolatban.

Amikor a második albumukat, a Jégbontót lejátszottam anyámnak, ő a Galamb c. nótánál már táncraperdült. Kedves magyar barátaim, hát nem csodálatos, hogy a dübörgő kétlábdob, a reszelő gitárok, a szárnyaló szintetizátor, az üvöltő metal férfihang és a szívmelengető népdalénekesnői torok ( Emellett Binder Laura jó nő, de mennyire!) ilyen hatást vált ki egy ötvenes háziasszonyból?

A 2004/06-os HammerWorld vezércikkében Uzseka Norbert fejti ki gondolatait a népzenéről. Szerinte úgy tűnik, mintha sokak számára ciki lenne a magyar népzene, pedig pl. az ír fiatalok hagyományos népdalaik éneklése közben buliznak a legnagyobbat. Én is úgy éreztem sokáig, hogy a népzene nem lehet népszerű, hiszen elvont. De most, 26 évesen rájöttem, hogy a népzene pont AZÉRT LEHETNE NÉPSZERŰ, MERT NEM ELVONT, HANEM NÉP-SZERŰ. Sajnálattal kell mindenki tudomására hoznom, hogy ez a szokás nálunk elkorcsosult formában dívik és a magyar a népzeneművészet cukorszirupos salakját, a mulatóst zabálja két pofára. Ennek jelenleg legismertebb alakja a kortárs zenekultúra szégyene, Fekete Pákó, akiről egy másik versem, a maró hangvételű Trúblekkmetál szól (így, ezzel a helytelen írásmóddal). Uzseka Norbert mást szeretne: „dalokat, amelyekbe úgy szövik bele a magyar népzenét, vagy bármit, amit csak mi tudunk, és sehol az EU-ban, sehol a világon senki más, ahogy a Moonsorrow típusú gárdák viszik bele a zenéjükbe a magukét.”

Kedves György, Norbert, mindenki! Én úgy érzem, találtam ilyen dalokat, ilyen gárdát.

Angyal Gyula, metalgyuszko@freemail.hu, //gportal.hu/angyalgyula

Hammer World, Fanzine, 2006/10

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ 

Korrektség

A Hammer 2005/12-2006/01 példányában megjelent a levelem a Nightwish-Tarja témával kapcsolatban, „Bukott bálvány”-címmel. Azt a szöveget a legteljesebb korrektségre törekedve fogalmaztam meg, most sincs másként. Köszönöm az eddig kapott egyetértő, elismerő emileket.

Kedvenc csapatom és volt-kedvenc énekesnőm honlapját folyamatosan nyomon követem, de úgy érzem, nem árt pontosabban megfogalmaznom pár dolgot, hátha egyesek félreértették.

Továbbra is tartom a véleményemet a válás szükségszerűségéről; ez nem Tuomas hirtelen meghozott, zsarnoki döntése, hanem a négy zenész hosszú szenvedéssel, de egyetértésben meghozott válasza volt az ötödik tag dolgaira. Vagyok annyira szkeptikus, hogy a négy fickónak is lehettek/voltak rossz cselekedetei. De azt ne akarja beadni nekünk Tarja, hogy pl. némely koncert megrendezését csak hetekkel előbb tudta meg. A honlap és a szervezők reklámjai már 2-3 hónapra előre meghirdették a fellépéseket.

Vagyok annyira szkeptikus, hogy az ilyen-olyan extra válogatások és maxik tengeréért a Nightwish kiadója felelősebb lehet, mint Tarja és Marcelo pénzéhsége. Kettejük hozzáállását viszont részletesen leírja az End Of An Era-levél. Ugyanakkor nem érzem magamat illetékesnek becsületsértően pocskondiázni a kettő ember kapcsolatát.

Vallom, hogy A KÖLTÉSZET NEM VESZETT EL, CSAK ÁTALAKULT – DALSZÖVEGGÉ. Én magam is költő vagyok, egyik versemet, az Éjboszorkányt a Wishmaster album, a csapat zenéje, Tarja szépsége és Tuomas szövegvilága együttesen ihlette. Tuomas szövegei a kortárs irodalom remekművei közé tartoznak – ironikus, hogy ezt az irodalmat egy diszkriminált kortárs zeneművészet, A METAL kedvelői ismerik elsősorban. Költőként felhívnám a figyelmeteket a búcsúlevél szerintem legfájdalmasabb, legszemélyesebb mondatára: „Tarja, én többé nem tudok dalokat írni neked.” Ez a mondat egyszerre fejezi ki egy barát, egy művészeti alkotótárs és egy múzsa elvesztését. „Múzsa” alatt nem romantikus, hanem ihletviszonyt értek.

Viszont felhívom egy tényre mindenki figyelmét: Tarja Turunen-Cabuli maxijára. Mai, GLOBALIZÁCIÓ-nak hívott világunkban, amikor ömlik a playback-projekt-pop, és német, magyar, finn, svéd csapatok az angol nyelvűségben látják a nemzetköziséget, akkor gyémántértéket jelent egy művész finn nyelvű operaéneklése. Barátaim megmosolyogják MP3- és írott CD-ellenességemet. De a csodaszép hangú Tarja Cabuli anyagai nem lesznek meg EREDETIBEN.

Ez a csapat nem a lelkét vesztette el a Sepulturával ellentétben, hanem az arcát. Bízom benne, hogy egy új arccal él majd tovább. A „halott Sepultura” kifejezés nem a brazil csapat tagjainak, vagy az énekes Derrick sértegetését jelenti nálam, hanem az éles kontrasztot Max hiánya óta. Max a Soulfly. A Soulfly nem egy demokratikus csapat, hanem Cavalera kizárólagos irányításával működő fogalom. A Max Cavalera nélkül működő Sepu pedig „csak” egy normális csapat.

Bizalommal várom az új énekesnőt. Nem egy Tarja-pótlékot fogok benne keresni, hanem elfogadom azt, aki a csapat választása alapján méltóképp képviseli majd ennek a csodálatos zeneművészeti csoportnak az értékeit.

Nyugodt lelkiismerettel várom a reakciókat. Éljen a Nightwish és sok sikert kívánok Tarja Cabulinak is!

Hammer World, Fanzine, 2006/07-08

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Annyi minden zavarhatna…

Nehezemre esik komolyan venni a Rudas fürdő körüli „botrányt”. Sok hölgy tiltakozik az ellen, hogy az intézmény évtizedek óta csak férfivendégeket szolgál ki. Bár nem szoktam ezekbe a fürdőkbe járni, a médiában hallottam, láttam, hogy a többi fürdő mindkét nemet fogadja. Támogatom a női egyenjogúságot (rossz, hogy sok helyen ugyanazért a munkáért a nők kevesebb pénzt kapnak), de vannak tolerálható különbségek.

A női fodrászatok nem fogadnak férfi vendégeket. Ha zavarna, követelném, hogy legyen nekik is kötelező a férfiak kiszolgálása. Az országban, a világban megünneplik a nőnapot, az anyák napját, a gyereknapot. Ha zavarna, követelném, hogy legyen férfinap és apák napja. Állítólag ez utóbbi létezik, de a dátumot egyik ismerősöm se tudja.

Rengeteg szórakozóhelyre a hölgyeknek ingyenes a belépés. Eszerint helyettük is mi, férfiak fizetünk. Ha zavarna, tiltakoznék eme diszkrimináció ellen. Az ajtókon való közlekedésnél a hölgyek elsőbbséget élveznek. Ha zavarna, tiltakoznék eme előny ellen.

Bár most van munkahelyem, régebben több állásinterjún elutasítottak hosszú hajviseletem miatt. Rocker vagyok, vállalom. De hiába az ápoltság, a csiszolt modor, a folyékony német-angol nyelvtudás és a felsőfokú végzettség, hogyha sok cég szerint XY kromoszómám nem alkalmas irodai, szállodai, recepciós, ügyintézői stb. munkára. De mivel van állásom, ez sem zavar.

A házasuló hölgy felveheti férje nevét, fordítva viszont nem működik. Tehát ha például Európa Szépe elhagyná a kedvesét, megismerkedne velem és megkérné a kezemet (egyenjogúság!), akkor nem lehetnék Laky Zsuzsabá Angyal Gyula ( A hölgytől elnézést e tréfáért…) De már ez sem zavar…

Metro, Metro Posta 2006. január 4. szerda

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 

Bukott bálvány

(Ez a cikk egy szomorú esemény nyomán született: 2005. november 22-én a Nightwish nevű finn metálcsapat megvált énekesnőjétől, a csodálatos hangú és szépségű Tarja Turunen-től. A Nightwish rendkívüli népszerűségre tett szert nemcsak hazájában, Finnországban, de Európában és az egész világon is. Finnországban ők a legnagyobb zenei sztárok, könnyedén lenyomva a helyi könnyűzene más csillagait. A Nightwish egy azon sok csapatok közül, akik bár puszta létükkel megcáfolják a metállal szembeni összes diszkriminatív okot, de a magyar tömegmédia nem hajlandó zenéjüket sugározni, sem őket ismertetni. A Magyarországon elképesztő népszerűségnek örvendő csapat énekesnője kiválóan képzett opera-szoprán, első itteni koncertjük az E-Klubban (igen, az egy diszkó) nézőcsúcsot döntött, 2004 októberi Petőfi Csarnok-koncertjükre hetek alatt elővételben elfogyott az összes jegy. Bár anyám és apám is ódzkodnak Marilyn Manson-tól, de a Nightwish-t imádják. Nem egyszer találkoztam már azzal a jelenséggel, hogy metálban egyáltalán nem járatos ismerőseim rajongva beszélnek a Nightwish-ről.  A magyar tömegmédia vezetői viszont ezeket a kőegyszerű érveket nem hajlandóak elfogadni. Ők úgy döntenek, hogy egy olyan csapat, amelynek a Nemo c. kislemeze Mahasz 1. helyezett, csak rétegzene; a metált primitívnek tartják, a csapat néhány tagjának zeneakadémiai végzettsége ellenére. Úgy döntenek, hogy ezt a csapatot nagyon kevesen ismerik; a teltházas koncertek, a viharos sebességgel fogyó jegyek és lemezek őket nem győzik meg. Gőgös büszkeséggel vállalják a népbutító, népgyengítő kirekesztést, a KULTURÁLIS DISZKRIMINÁCIÓT.)

Fájdalommal olvastam, hogy a Nightwish kirúgta Tarját. A rövid hírre az első reagálásom a srácok iránti eszelős harag volt, de mivel A HARAG ROSSZ TANÁCSADÓ, ezért inkább elolvastam végig a nyílt levelet, amit Tuomas szövegezett és a többiek aláírtak.

Nyilvánvalóvá vált, hogy négy olyan emberről van szó, akik rengeteget nyeltek az ötödiktől. Tisztelték, szerették, és az utolsó utáni utáni stb. csepp volt a pohárban, ami végül kifolyt. Tarja – főleg a férje hatására – megváltozott. A leírt pénzéhség érthetővé tette a számomra az utóbbi években kiadott idióta újraválogatás-albumok, egyéb kiadványok seregét. A zenéhez, mint kötelességhez való hozzáállásban is igaza volt a srácoknak. Ez a viselkedés profi zenészhez, művészhez teljesen méltatlan.

Először úgy éreztem, a Nightwish-nek vége, hiszen TARJA VOLT A LELKE. De rögtön utána rájöttem, hogy TARJA AZ ARCA VOLT a csapatnak. A CSAPAT LELKE TUOMAS. Ha egy csapat elveszti a hangját, akkor nehezen, de találhat másikat; de ha a lelkét elveszti, akkor vége (lásd Sepultura). Ismerőseimnek többször viccesen említettem korábban, hogy ha lenne vallásom, Tarja lenne az istennőm. De az istennőről kiderült, hogy hamis aranybálvány.

Egy legendás csapat új énekesnőt fog keresni. Iszonyú nehéz lesz (nem hiszem, hogy szépség, tehetség és kisugárzás ilyen kombinációja nagy számban létezhet). De én a Nightwish következő albumait meg fogom venni. Tarja Cabuli-nak én is kívánom, érje el azt, amit a tehetsége kínál, hangja lesz a tökéletesség számomra. De egyetlen száma sem lesz meg nekem EREDETIBEN. Értse, aki akarja.

Végül kettő fontos dolog. 1. Habár rengetegen imádjuk a Nightwish-t, a rettenetes hír terhét senki ne akarja azzal csökkenteni, hogy kárt tesz magában! Ez nem a Dallas-Bobby Ewing sztori! Nekem életem egy halált kívánó periódusában világi csodát jelentett ez a zene. De ne legyünk hajlandóak egy beképzelt, pénzéhes perszóna miatt fájdalmat okozni a szeretteinknek! 2. Tarja-Nightwish nincs többé. De ezt nem szabad senkin megbosszulni! Tuomas, Jukka, Emppu, Marco, illetve Tarja, Marcelo közül senkinek se kívánjuk szegény Dimebag sorsát…

Hammer World, Fanzine 2005/12-2006/01

(A cikkben szereplő Marcelo az énekesnő férje, Marcelo Cabuli. Az érintettek saját szavainak megismerésére javaslom a www.nightwish.com, www.nightwish.hu, illetve a www.tarjaturunen.com címekre való látogatást. A „Dallas-Bobby Ewing-sztori” egy utalás a hazánkban kb. másfél évtizede vetített amerikai szappanoperára, a Dallas-ra. Amikor a forgatókönyv szerint a legszimpatikusabb szereplő, Bobby Ewing meghalt, több rajongó öngyikosságot követett el. „Szegény Dimebag sorsa” a következő: „Dimebag” Darrel Abbott, a világhírű Pantera metálzenekar zseniális ex-gitárosa 2004. december 8-án új csapata, a Damageplan koncertjén egy elmebeteg rajongó pisztolylövései nyomán életét vesztette. A gyilkos több embert is megsebesített illetve megölt a helyszínen, mielőtt lelőtték. A rendőrségi nyomozás oda vezetett, hogy a gyilkos nem bírta megemészteni Dimebag kilépését a Panterából. Egy zenész sem érdemel ilyen sorsot…)

 -

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nem árt tisztázni a pontos jelentést

Mosolyogva látom, hallgatom a médiában a felmerülő rasszista ideológiák, tanok elnevezéseit, kommentálásait. Először is elárulom, hogy Magyarországon nem volt, nincs és nem is lesz fasizmus. A fasizmus a latin „fascio” (vesszőnyalábba helyezett bárd, az ókori római ünnepélyes felvonulásokon az összefogáson alapuló hatalom szimbóluma volt) szóból ered; Mussolini ezzel a szóval foglalta össze a rég összeomlott Római Birodalom feltámasztására vonatkozó nézeteit. A fasizmus  Duce-korabeli Olaszországra volt jellemző, a fogalomnak nincs magyar vonatkozása. Hitler és Szálasi követőinek jellemzésére a „neonáci” vagy „szélsőjobbos” szavak kiválóan megfelelnek.

Nemrégen a Fókusz című műsorban elmagyarázták a tévénézőknek a horogkereszt eredetét, az ázsiai szvasztika-jelet. Csak azt felejtették megemlíteni, hogy míg az ősi jel két egymásra helyezett Z betűt idéz, addig a Hitler-féle horogkereszt ennek megfordítása, egyben Schutz-Staffel (Védcsapat) jelentést hordoz. A „ZZ” életszimbólum volt, az őrült führer tudatosan fordította át azt a halál jelképévé és tette átkos munkásságának irányává. Tehát ha valaki az utcán ZZ-horogkeresztes ékszert vagy díszítést hord, ne kapjunk a szívünkhöz: nem „fasisztával” van dolgunk…

Metro, Metro Posta, 2005. július 5. kedd

 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A romák is tegyenek a rasszizmus ellen

(2005. kora tavaszán csúnya incidens történt: a Moszkva térnél fényes nappal karddal megszúrtak egy cigány kamaszt. Az esetből hetekig tartó médiabotrány lett, civil szervezetek és politikusok hallatták hangjukat, majd halkabbak lettek, amikor kiderült, hogy 1. az áldozat balhés előélettel rendelkezik 2. a támadó nem bőrfejű, hanem hadihagyományőrző 3. a támadó is cigány. Másodkézből engem is érintettek az események; a leszúrt fiút segítő barát édesanyja a munkatársnőm volt. Szinte rögtön reklámkampány indult a tévében. Fehér fickó: „Nekem semmi bajom a romákkal úgy általában. Főleg azokkal, akik dolgoznak.” Roma fickó: „Jó szakmám van, de az állások érdekes módon akkor telnek be, amikor jelentkezem. Az, hogy roma vagyok, rá van írva a homlokomra. De azt hova írjam, hogy én is dolgozom úgy, mint bárki más??” Ez a reklám, illetve saját tapasztalataim sarkalltak a következő sorok megírására. Úgy hiszem, hogy tisztességes, korrekt hozzáállásom egyértelmű.)

Nekem semmi bajom a romákkal úgy általában. Főleg azokkal, akik dolgoznak. Kifejezetten tisztelem a külföldön befutott magyar metálcsapat, az Ektomorf oszlopos tagjainak, Farkas Zoltánnak és testvérének, Csabának a tehetségét, kitartását. Tisztelem annak a cigányembernek a szorgalmát, akivel egy HÉV-állomáson beszélgettem: míg felesége és gyermekei Debrecenben élnek, ő itt nehéz fizikai munkával vasútfelújítást végez. Tisztelem a megasztáros Caramel bátorságát és teljesítményét, hogy betegen is kiállt énekelni a döntőn és megnyerte.

Az, hogy nem roma vagyok, rá van írva a homlokomra. De azt hová írjam, hogy zavar, ha a villamoson három roma gyermek szotyolázik, és a héjat a jármű padlójára szórja, majd egy nem roma gyermeket vigyorogva megdobnak egy maroknyi szotyolával? Hová írjam, hogy rémisztő, amikor egy barátom elmeséli, hogy diszkóban egy ismerősével elkezd flörtölni egy népes cigánytársaság egyik hölgytagja, majd ezt a leány kedvese „véletlenül észreveszi” és barátaival körülállva megverik és megszúrják? (Van, aki a diszkóba késsel megy „szórakozni”.) Hová írjam, hogy ijesztő, amikor késő este megállít egy testes roma úr, hogy vegyek tőle zoknit, majd amikor nem veszek, erőszakoskodik, hogy vegyek tőle órát nyolcezerért, amikor sokadjára mondom, hogy annyi nincs is nálam, vészjósló hangon megkérdezi: „Esküszöl az életedre, hogy nincs nálad annyi pénz?” Hová írjam, hogy félelmetes, amikor az említett úr társa másnap nem hajlandó visszaadni egy idős úrnak a tőle elvett pénzt és amikor védelmembe veszem a kétségbeesett bácsit, a roma úriember harmadmagával mellém ül a HÉV-re, előveszi a kését és villogtatja? Ezeket hová írjam…?!

Metro, Metro Posta, 2005. május 24. kedd

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- 

A reklámok lejáratták az olimpia eszményét

A televíziókban több nagy cég meglehetősen fellengzős reklámokat jelentetett meg, amelyek az olimpiai sportokat ábrázolják, de inkább kifigurázzák. Az egyik áruházlánc víziójában a sportolók ártáblákkal a kezükben futnak. A kommentátor vidáman, szinte önkívületben üvölti: „Micsoda árverseny! Aki nem bírja, elbukik!” Valóban, a fogyasztói piac olimpiáján a hatalmas tőkével rendelkező, egyes termékeket nevetségesen alacsony áron adó, termelőket-gyártókat kizsigerelő cég győz…Az energiaital hirdetésében a kék lével felturbózott kameramann leelőzi a kiváló futókat és kameráját cipelve is elsőként ér célba. Tehát a mesterséges gyorsítás (dopping?) és a kapitalizmus nagyképűsége legyűri a tisztességes sport eszményét. Hurrá!

A gyorséttermek bohóca kiváló úszó. Annyira, hogy teljes hosszal vezet a világ legkiválóbb sportolóinak versenyén. Ezt a hosszt nevezik talán Szuper Szájznak? Elképzelhetőnek tartom, hogy a készítők talán viccesen akarták ábrázolni a versenytársakhoz való, lenéző hozzáállásukat. De ezzel érzésem szerint megalázták az olimpia eszményét is. Mi lesz a következő reklám? Talán ez: a bohóc kimászik a vízből, odamegy Gyurta Danihoz és azt mondja: „Danikám, lenyomtalak két sajtburgerrel 330 forintért.”

Metro, Metro Posta, 2004. szept. 2. csütörtök

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Maszkolódás

A Sportszigetes Slipknot-ról írnék pár kedves sort. A hangulatot már a Tankcsapda kezdte hozni, én is bevetettem magam a zúzdába, a két koncert között pedig a hitetlenkedő pillantásokat gyűjtöttem be Slipknot, Left Behind, Wait&Bleed feliratokkal mázolt öltözékemmel. De sokakat láttam Slipknot pólóban, volt gázmaszkos punk és eredeti overallos csávó is.