|
Sötét órán
2007.01.12. 16:52
Ezt a verset egy csodálatos lány ihlette. Nem gyönyörű volt, hanem bénítóan bájos, viszont a szemei gyönyörűek voltak. Iszonyúan szerelmes voltam – és esélytelen. Ő ihlette a legtöbb szerelmes versemet, hetet vagy nyolcat írtam róla. A nevét soha nem fogom elárulni, de magamban Csillagszemnek neveztem el.
Hűvös szelek fújnak.
Újabb, komor este lesz.
Fájó szívű árny vagyok.
Tudom, hogy nem szeretsz.
Vak dallamok szárnyalnak
Lelkem tépett erdejében,
Gyertyafény homályában.
Csak a tollam erejében
Élek és ha rád gondolok,
Nehéz, fájó kőrengeteg
Zuhan sajgó mellkasomra,
Melyben csak egy fáradt, beteg
Fekete gyertyaláng lobog
És fájdalmasan remeg,
Mert felejteni szeretne,
De ragyog, mint a szemed.
2001.aug.3.péntek
 
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
