|
A hattyú dala
2007.01.12. 16:57
A hattyúnak rettenetes hangja van, de amikor elér élete végére, gyönyörűen énekel, mielőtt átadja magát. Öngyilkosság-verseim egyike.
Leült a vándor fáradtan
Csendes tónak füves partján.
Rég harcban áll önmagával.
Kard és bús lant lóg a karján.
Megpihenni szeretne már,
Véget vetni harcnak, vésznek,
Selymesen fülébe mar-száll
Egy szépséges halál-ének.
Feltekint, vár, nem hiába;
Hattyú siklik árnyas vizen.
Ő dalol csak egymagában,
Bús társai nézik, tízen.
Csak ő nem bús, hisz tudja már,
Ami a dal végén várja,
Nem egy örökhosszú halál.
Hószárnyai alá zárja
Fejét, ha a dalnak vége,
De az még várat magára.
Zárt szemmel néz fel az égre
Ahol már a Fény-Lény várja.
Földöntúlról zengő élet
Ígérete száll torkából.
Lelke most kezd látni mindent
A karcsú nyak fej-tornyáról.
Fej a szárnya alá dugva.
Kés áll a vándor szívében.
De a többi még nem tudja:
Szabadság ez és új élet…
2001.márc.7.szerda
 
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
