Azt hittem, hogy megtalálom,

Mert szép volt, mint egy álom,

És szép, mint egy keleti tánc,

Azt hitte, hogy kell neki lánc,

Ami viharszívből folyt ki

(mint egy Dali-kép). Ez fojt! Ki

Szíve vérzik vért és vihart?

Az enyém...és most tépett, kimart.

De ezen csendhiány, dörgés,

Tornádó-ordítás, pörgés,

Mely nem bánt senkit, csak súgja,

Kacagva üvölti, búgja,

Hogy akinek kellett, annak

Inkább kell dőlnie falnak!

A fal csak áll, a vihar...él,

Táncol, vad szívbe csikar. Én

Azt hittem, ő a végzetem,

De csak reményem, képzetem.

Többet vártam ezer szótól...

De ő csak tévelygő, kóbor,

Mint más lány, ki megkapja,

Amit a sorstól kért. Kopja

A vihar szívébe a "NEM"!

Mert én nem ezt vártam, hanem

Folyamatos, vonzó táncot,

Láncomhoz olvadó láncot...

De nem ez lett. Nem kell. Rendben.

Én tovább táncolok, csendben...

2008.feb.2.szombat