A játékfegyverekkel vívott "harc" teljesen természetes, egészséges és örömteli játék, tapasztalatból mondom! Nekem gyerekkoromban több játékfegyverem is volt, G.I.JOE-katonáim is és a barátaimnak is. A játékharc csúcsát viszont a "fegyverezés" jelentette, ami annyi volt, hogy elkérezkedtünk a szüleinktől és elmentünk a lakótelepre kommandózni :-) Konkrétan egymásra lövöldöztünk vagy két csapatban, vagy mindenki mindenki ellen. Akit "eltaláltunk", arra rászóltunk és 10-ig elszámolva egy helyben kellett maradnia, nem folytathatta addig.

   A hangulat általában a lakótelepi gyerekeket is magával ragadta és sokszor azt vettük észre, hogy elkezdtük játszani 4-en és nemsokára lettünk vagy 30-an :-) A lakótelep játékfegyvercsattogástól-berregéstől, ujjongástól, vezényszavaktól  volt hangos. Rohangáltunk, settenkedtünk, fedeztünk, bújtunk, kivártunk, taktikát suttogtunk, vezényszavakat üvöltöttünk, guggoltunk. Aki szeretett volna játszani de nem volt fegyvere, annak adtunk kölcsön egyet. Egy idő után minden tapasztalt játékos 2-3 fegyverrel érkezett a helyszínre, hogy kölcsön lehessen adni :-)

Olykor elbotlottunk és elestünk. Ilyenkor sem lett azonnal sírás! Ha csak apróság volt,a gyerek felpattant és folytatta, ha komolyabbnak tűnt, akkor 1-2 srác hazakísérte. Tehát nem nyámnyila kölykök voltunk, hanem életerős fiúk, akik elviselik a fájdalmat és folytatják a küzdelmet. Vajon mi az egészségesebb: 2 órányi tévézés, vagy 2 órányi fegyverezés? :-)   Bár a fegyvertől némileg tartó anyukának esetleg ijesztő lehet, hogyha kisfia valakire játékpisztolyt fog, de én ezzel nem értek egyet. Megnyugtathatok mindenkit, hogy teljesen normális, egészséges lelkű, szellemű embert nevelhetnek így.  Ebből a bizonyos 4 fős "kemény mag" társaságból 2 barátom kertész lett (az egyikük főnöki beosztásban), a 3. csoportvezető egy raktározási cégnél, jómagam a vendéglátóiparban dolgozom, több törzsvendég szimpátiájával és elismerésével. Egyik sem brutális dolog, hanem felelősségteljes, építő jellegű, pozitív hozzáállást igénylő munka.

   A játékfegyveres viaskodás (bizonyos fair play szabályokkal) már korán olyan értékes eszmékre nevelheti a fiúkat, mint a hatalom biztos kézben tartása, a cél eléréséért szükséges küzdelem (mint erőfeszítés), életrevalóság, a veszéllyel való szembenézés, összetartás, csapatmunka, csoportért kiállás, kockázat felmérése, felelősségvállalás, türelem, rendszerben gondolkodás, vezetői képesség, vereség elviselése, fájdalomtűrés. Ezek olyan értékek, amik erősítik későbbi férfivá válásukat. Úgyhogy minden anyukának szeretettel javaslom, hogy ha kisfia játékfegyvert fog valakire, ne azt mondja: "nem szabad" hanem valami ilyesmit:

KISFIAM, MI LENNE, HA ÖSSZEBESZÉLNÉTEK PÁR JÁTÉKFEGYVERES BARÁTODDAL ÉS ELMENNÉTEK JÁTSZANI? GONDOLJ BELE: MICSODA IZGALMAS HARCOKAT LEHETNE VÍVNI 1-2 KISKATONA HELYETT 5-10 KISKATONÁVAL? Van egy olyan érzésem, hogy kipirult, leizzadt, fáradt, de csupa élet és vidámság srácok térnének haza a küzdelemből  ;-)