Holdfényes éj köszönt a Földre

És megjelenik a bús sereg;

Járják az utakat, mely közös.

Útjuk, sorsuk egy.

Vékony kezük ökölbe szorul,

Gyenge testük láztól ég;

Arcukon szikár elszántság,

Szemük dicső végtől szép.

Sírnak az emberek otthon,

Könnyesen nézik a menetet;

Ellenük a Sötét Herceg,

Bennük Hatalom, Szeretet.

Kegyetlen szentség

Gyilkos könyörület

Halálra szánt mártírok;

Egyik sem mond nemet.

Életükben megvetés,

Árnyékokból jöttek.

Mind tudják a sorsukat,

Mely el nem kerüli őket.

Kenyeret kértek, sarat kaptak.

Nyújtott jobbjukat ellökték.

Szerelmeik álmok voltak.

Könnyeiket kiröhögték.

Ez az emberiség őket

Nem szerette, ellökte.

Túl jók voltak ők

Erre a világra, a Földre.

Gyémántkemény virág a szívük,

Erő és gyengédség.

Szent elszántság, ős tudás.

Harci vágy; halálos szelídség.

Testük minden porcikája

A Halál dühödt tagadása.

Védik ezt a világot,

Bár tudják, az életük az ára.

Nem szerették őket itt.

Ők mégis meghalnak érte.

Jutalmukat fent megkapják;

Nem vagy köztük, ha nem érted.

Mennek tovább a Könnyek Útján:

Fattyak, árvák, kóbor szentek.

Pegazusok, sólymok kísérik;

Testvéreim! Üdvözöllek!

1999.márc.17.