Megláttam a TV nevű varázsládában
ahogy nyilatkozott a nagyfőnök, kokárdával
az öltönyén, ösztövér tömegnek közepette
aminek minden reményét meg(v)ehette.
Jöttek a számok, mint vámok, miket rátok
borítottak lelkesítve; és reményvesztve várok,
hogy mikor hangzik el korrekt fogalmazású ajkáról
a "köszönöm" szó mögötti őszinte zönge
de ő, a nagyfőnök, megosztva-uralkodva-döngve
ejtette ki saját szájából:1848-03-15
és bár sejtem a szájában a normál pH-s vizenyőt,
de nem köszönt meg semmit, csak nyilatkozott
hírlapi kacsalábon forgó üvegpalotát. Szilaj bozót
volt csak a szóvirág, amit a PR-csapat láttamozott.
Rozsdásan, kenet nélkül kattogott a sok szófordulat,
mert nem járta át a hálás lélek olaja. Ott ugat
a varázsláda képernyőjén domborított mellkassal
átvitt értelmezést: te a csordából egy vagy csak...
Minden kutyafejű tatár kán vár a behódolásra.
Meg is kapja, mert a kárpáti terelőösvény ki van ásva...
Földmélyben fekvő felkelő, holt honvéd, hamvadt honatya, lássad:
ebben a pár sorban nem volt semmi örömöm!
Nyilatkozni nem fogok, csak annyit mondok: KÖSZÖNÖM!
 

2010. március 14. vasárnap