Van valami kísértetiesen gyöngyházfényű abban,
hogy újra látlak, bár egyedül maradtam
egy füstölőtől szentté vált magányban,
hiába költve el rád szerelmem, vágyam.

Eltemettelek a névtelen feledésbe,
de minden szívkoporsónak van egy aljas rése,
amin kiszökik egy gyönyörű kísértet-emlék...
Szabadulni tőled hiába szeretnék.

Nyers akaratból veretek ásót egy vak kováccsal.
Legyen elég gőgös, hogy arcod felhő-fehérjét bántsa!
Fakadjon hematitfekete rózsa csapásától, ha ott
lélekcsontot repeszt egy makacs halott!

Nem élsz, mert eltemettelek egy virágágyásba;
megöntöztem közös jövőnk felhőjéből. Bárcsak
ne foszlott volna szét...Akarat-ásóm erős, tudom mit ér,
a legédesebb csontokat töröm semmivé!

Neked megadatott, hogy szeressen egy élő angyal,
homlokodra vésem nevemet haraggal és hanggal.
Auraszaggató torokdallal énekel tovább
majd megcsókolom és eltemetem a legszebb koponyát...

2010.04.20.kedd.