valami füstszerű áttört
a tapétaszín közönyfalon
karmolgatja a jobb szívkamrát
szipolyoz és fonnyaszt nagyon

fáradt vagyok fakó kagylóhéj
dobogás nélkül omlok össze
bele sem vonítanak a romok
csak bólintást vetnek az őszre

ráncos minden teória
beleöregednek a ténybe
hogy a világ változása örök
kifekszenek minden térre

rájuk terítek egy szárnyat
megunt csillám használt ruha
végignézem, hogy lesz minden
kemény látszat fakó puha

2010.szept.27. hétfő