Budapest, agglomerált nemzeti öntudat,

Közép-Kelet termálkútja, fölkutat

bennem téged pár friss emlék;

forralt bor, gyros-hő, fagyvízen lék.

Boráros-tér, buja bringák, buta balhék

beváltva békére, aszfaltba falt fék,

hogy átengedjen állapotos szépasszonyt.

Boros hajnalomat szétalszom.

Hősök Tere, kőből révedő ősök szeme,

büszke múlt, példaképtár, örök szerep.

Nyers életöröm kacag – kócos, vásott,

mosolyfélkörén vágtatnak a gördeszkások.

A38, egykor terhet vitt, ma zenét tart.

Nem felejtem, hajó, ahogy belém mart

kába katarzist a Képzelt Város-sodorta rock;

Esclin Syndo-mámor, Subscribe – modern barokk!

Dürer-Kert, hardcore infernó, Kultiplex-kultusz,

ha az izzadtan ujjongó tömegen túljutsz,

fémszívedbe nevet zord-vadul a heve

és egy piercing-nyelvű pincérlány mandulaszeme.

Rózsaszínű szia-cicák kacérkodnak a Zöld Pardonban,

Duna-illatba és szép arcú leányba karoltam.

Egyetemisták, egyetek! Irodisták, igyatok

„fényt”, kihasználva az új piadivatot!

Szia város, huncut harmat,

                                           rólad álmodom, rajtad…