Kegyed

oly szép, viruló, mint egy fányi rügy!

Jövetelem célja udvarlás, családi ügy.

Jómagam

ügyes vadász, eszes főemlős, ősember,

tudom hogy Önhöz közelednem bölcsen kell.

Így hát

bal kezemben virágcsokorral Önhöz súrlódok,

jobbomban kőpengékkel preparált bunkósbot.

Mosolyogjon,

udvarlót játszom, nem udvari bolondot, se nőgyilkost!

Egyelőre épségben van Ön is most.

Virágok;

nárcisz, krizantém, büdöske, jut minden óhajra.

Bár nem olyan szépek mint az Ön pamacsos hónalja.

Oly szép Ön!

Koronázza réti virágaim tavaszi koszorúja,

vagy bunkósbotom préseli homlokát homorúra.

Oly szép az élet!

Közös jövőnket jelképezze mezőről e pár holmi,

ha vonakodik, a kedves édesanyja kénytelen lesz gyászolni…

Otthonunk

a legszebb barlang lesz, mi egünk alatt nyílhat!

Oda fogja Ön szülni hetedhét ivadékainkat.

Ön termékeny,

cölöpöm most nem áll, de hosszú, szinte kilóg, hát

adja nekem óh, testének mind a száz kilóját!

Nászúton

kardfogú Jaguar hátán száguldva iszunk majd snapszot,

kiröhögve fakabátos ősrendőrt és traffipaxot.

Megbundázom

nemcsak a vadászversenyt, de Önt is, kicsiny szépem!

Nercet viselve sasszézik majd a nők közti irigységen.

Gyönyörűm,

engem nem érdekel Evolet, Sharon Stoner, Kunigunda!

Ősnők közt Öné a legszebb hónaljkutya, nunibunda!

Házaspár;

ez lesz majd a titulusunk, ha a füvesember fölkent.

Betépve vonítjuk éjjel: „lopok neked egy könyvet.”

Családot,

jövőt teremtünk együtt! Legyen a némberem!

Ígérem, hogy a törzsből majd egyedül én verem!

Szeressen,

Önnek ajánlom szívem, szőröm, kőpengém!

Barlangozzunk össze napnyugtakor, Ön meg én!

                                                                                                      (2012. május 13. vasárnap)