Pilinszky a világot úgy szerette

hogy besodorta neki a szentség egyetlen cigarettáját

hagyta hogy fároszfüstöt szívjunk

míg tudta hogy a mag maga a spirális torony

csak az adhat füstöt aki a tornyot építette

szelíd hárfabékével rezgett a konok zsarnokság

ellen, helyett vagy felett de mindenképpen túl rajta

jámbor tűkre szúrta a ragyogó férgeket

vagy inkább kisimulva nézte az önnyársalást

tudta hogy az igazi költő végül átalakul

vadász lesz és filozófus

megvár, megért, megél, megfog, megtud, megkap

a tiszta lelkűek amikor megkapják a jussot

a szívük felirányú létrává fonódik

az arcuk kiürül

elpusztul bennük minden szürke béklyó

megmutatta hogy ami nekem „odaát”

az neki „labirintus”

minden iszonyú passióba belemártható

egy aranykori töredék

talán ő is abban hitt amiben Jézus

nem pedig benne

megmutatta a mélybe guruló zuhanást

a menthetetlenül egy emberiséggel

egy esztelen, közös gravitációba

és ha valamit, hát azt igazán tudta

hogy a legforróbb labirintus közepébe

csak nyílegyenes szabadeséssel

juthatunk

és a legszebb az hogy tényleg

bejuthatunk

2012. aug.12. vasárnap