Üdv, Angyal Gyula vagyok, az Astoria Slam Poetry szervezője és véleményemet egyrészt a beszédes címmel, másrészt egy Tankcsapda-dalcímmel tudom összefoglalni: „Legyen köztünk híd!”

  Bemutatkozásként talán annyit magamról, hogy 2008 novembere óta vagyok aktív tagja a magyar slamnek verselőként és 2010 szeptembere óta szervezek slam-műsorokat. A Music TV-n volt egy széria velem a képernyőn „A metálos költő” címmel és idén júniusban megszereztem Magyarország első, külföldön aratott poetry slam-győzelmét Bécsben. Érdeklődőknek sok infó itt:  www.angyalgyula.com.

    A Simán Márton-gúnyverset megmosolyogtam, mivel egyrészt tényleg vicces és technikás iromány volt, másrészt látszott hogy a szerzőnek, Dankó Domokos Máténak lövése sincs a magyar slam-színtérről. Ha lett volna, akkor például Kotroczó Máté barátom, a veszprémi slam-szervező lett volna kipécézve, elvégre munkássága régibb, mint az amúgy valóban nagyon tehetséges, sikeres és sok mindent elért Simon Marcié. De mivel szegény Marci sokkal gyakoribb fellépő a nagyobb slam-rendezvényeken, dobogós lett az országos slam-bajnokságon és a „hagyományos” költészetben neve ismertnek és kedveltnek számít (főleg hogy József Attila Kör-tag), Mátét pedig kevesebben ismerik, így logikus hogy célponttá vált. A libafos-hasonlaton is vigyorogtam, elvégre a nem-slammer költők sokszorosan számosabbak mint a slammerek. Szóval akkor ki is a libafos? Egyébként az a tapasztalatom, hogy a slam kedvelői nem nézik le a publikált költőket. Nem műfajtól függ, hogy ki mennyire menő. A slam-et bírálni pedig, mint bármi mást, nyugodtan lehet. Azon is csodálkoztam, hogy nem az Akkezdet Phiaiba kötött bele a szerző, elvégre legtöbben rajtuk keresztül találkoztak slam poetry-vel. Závada Peti ráadásul pár éve a "bölcsészrapper" címkét kapta és verseskötete jelent meg.

   Elérkeztünk egy sarokponthoz. A költő hivatalosan mitől számít költőnek? A rendszeres, ihletett és színvonalas, de fiókban maradó versírás nem költészet?  Csak a kiadott saját verseskötet teszi költővé? Vagy az antológia is? Csak a kiadói finanszírozásúak, vagy a magánkiadás is?  Megjelent-e a szerző legalább 1 verse irodalmi újságban? Városi újságban? Egyéb nyomtatott médiumban publikáció már beszámít? Akkor a kötetnyomtatás kora előtti verselők között nem voltak költők? Vagy ha kódexbe lepingálták szorgos szerzetesek, az már vehető publikációnak? Tekintettel arra hogy sok réges-régi poéta még írni sem tudott, hanem megjegyezte és esetleg dallamokra építette versét, akkor nem ők a hagyományos költők? Na ugye. Igazából a slam csak nevében modern, társadalmi tevékenységében egyidős a költészettel. Megfogalmazásában tudatosan törekszik az érthetőségre, aktualitásra, általában kerüli az elvontságot. A régi kocsmaversek, bök- és gúnyversek, a bárdok rímes szövegei elődnek mondhatók. A slammer kontra hagyományos költő helyett inkább egyértelmű kontra elvont fogalmazású költőkről beszélhetünk.  Szerintem a legtöbb slammer, akinek életviteléhez tartozik a versírás és ez jó fogalmazásokat eredményez, költőnek tekinthető. Payer Imre az Irodalmi Jelennek adott interjújában ettől független beszélgetésben említette a „népköltészet” kifejezést, amit találónak érzek a slam poetry-re is. Hozzá téve, hogy a „nép” itt széles társadalmi réteget és nem falusi-tanyasi lakosságot jelöl. De az sem számít, ha valaki nem tekinti a slammert költőnek.

     A szleng, a káromkodás, az angol és egyéb jövevényszavak használata pedig éppen egy élő, aktuális képet vetít. Gondoljunk csak az olyan, a költészettel kapcsolatban általánosan használt, mégis külföldi eredetű szavakra, mint rím, poézis, poéta, kultúra. Nem hiszem hogy az angol nyelv – ritka - használata ártana a maradandóságnak, gondoljunk Arany János: A walesi bárdok című költeményének rettenetes „Sir” és „sír” rímére, ami nagy költőnk angol beszédben járatlansága ellenére egy klasszikussá vált versben fordul elő. Bennem is van egy természetes igény a magyar nyelv megtartására. Ezért is magyarítottam a slam poetry-t „villámköltészet” szinonímára, ami azóta már igen sok cikkben és élő említésben jött szembe velem, tőlem független hírekben is. A „villámköltészet” egyaránt utal a slam-vers relatív rövidségére (max. 3 perc), energiájára, gyors érthetőségére, telibe találó fogalmazására. Persze vannak akiknek nem tetszik a műfajra jellemző vagányság, lazaság, de különbözőek vagyunk, kész. Azt is gyanítom, hogy a Pion Pisti által többször feltüntetett „szlem” írásmód éppúgy beépül a nyelvbe, mint a „manager” helyetti „menedzser” írásmód. Lálálálá, life goes on.

  A méltán nem kanonizálható Wikipédián ez olvasható a Költő fogalomról: „Nincs még egy olyan foglalkozás, ami ennyi gondolkodással ilyen kevés dolgot hozna létre.” Köszönjük Emese, de költőnek lenni nem foglalkozás. Inkább mentális tevékenységnek, hobbinak mondható. Egyszerűen – hazánkban legalábbis – nincs akkora piaca. A mennyiségi fogalomban gondolkodásról meg annyit, hogy egy mikrocsipet egy sokfős kutatócsoportnak is sokáig tart megtervezni, megalkotni, mégis kicsi.... Szóval a mikrocsiptervezők lúzerek?!

   Az irodalmi folyóiratok és a verseskötetek olyannyira kívül esnek a szükségleti, vagy fogyasztási cikkek körén, hogy nem vehető komolyan az a sznob hozzáállás, hogy csak az X és Y meg W kiadványokban publikált szerzők tekinthetők tehetségesnek. Mellesleg birtokomban van 1 régi ÉS példány, 1 évfolyamnyi duna-pArt, 1 ARJ (Ady-Radnóti-József Attila versek), , 1 Halász Imre-válogatás, 1 Török-Zselenszky Tamás: Szívrák verseskötet és 1 Villon-Összes. Az ARJ-t kivéve mindet én szereztem be. Tehát én most egy hú de nagy költészetfogyasztó vagyok az átlag magyarhoz képest?...    Utalnék a szöveg elején idézett „Legyen köztünk híd!”-felhíváshoz. A jó slam-versek megfogalmazásának központi lényege, hogy nemcsak megalkot egy szép szöveget, kvázi mint egy szép kastélyt (mint az írott költészet), hanem hidat rak, utat épít a hallgatóhoz. Megszólítással, tegezéssel, felszólítással, cselekvésre buzdítással, egyértelmű megfogalmazással, a széles tömegeket érdeklő témákkal. Mert az átlagembert nem biztos hogy megfogja az hogy „a gyönge ember szappanbuborék alatt ül és harmonikázik” (Kassák Lajos) de az igen, hogy „a tantestület magyaráz funkcionális analfabétáknak, akiknek ha olyanja van felrúgják a tanárt mint egy széklábat” (Liszkai András).

   A jó vers lényege nem feltétlenül megjelenni nyomtatásban itt-ott, hanem – Kukorelly Endrét citálva – telibe találni a létezést. Ettől függetlenül, vannak slam-versek amik papíron is megállják a helyüket és vannak, amik igazán élőszóban. Emlékszem, hogy a 2009-es 1st European Poetry Slam-en Jaan Malin észt nyelvű verse rendkívül egyszerű felépítésű, rövid és ragrímes volt, de olyan eltúlzott arc- és hangjátékkal adta elő, hogy a közönség szakadt a röhögéstől. Döntőbe pontozták. Ettől függetlenül olyan versek jelennek meg nyomtatásban, amik ottani létjogosultságával nem értek egyet, de betudom a szerkesztő egyéni ízlésének, esetleg a szerzővel való szimpátiájának.

   Különben nekem még az első slam-fellépésem előtt pár hónappal, 2008 augusztusában jelent meg 4 versem a Szigethy Kavalkádban. Akkor most én is hagyományos költő lennék, aki slammerré prostituálódott? Vagy még az sem? Sőt, novellákat is írtam, amik versenyeken döntősök lettek (Duna-legendárium, Északi Embervadászok). Meg koncertajánlókat és dalszövegeket is írtam. Vagy csak már kiadott kötettel rendelkezők kapják a "költő" titulust? Simon Marci azt mondta egy alkalommal, hogy nem érte meg kiadni a kötetét. Akkor az irodalmi szakma szemében ezzel törölte magát a költők névsorából? Na ne.

   Az irodalmi sajtónak a slam poetry-vel kapcsolatos, évek óta tartó érdektelenségét ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor informatikai szaklapok nem említenek egy folyamatosan népszerűsödő szoftvert, vagy hardvert, weboldalt vagy rendezvénysorozatot. Ez elmaradottság, fejletlenség, teljes bukás a valósággal szemben. Értem én, hogy az egyes főszerkesztőknek, szerkesztőségeknek vannak saját elképzeléseik, nemes missziójuk, de ha nem tudnak/akarnak a fejlődéshez, az érdeklődési hullámhegyekhez csatlakozni, ne csodálkozzanak azon hogy nem találnak nagy közönségre. Se azon hogy a verselők egyre nagyobb számban keresik meg maguknak az egyéb megmutatkozási lehetőségeket.

   Vannak a vers népszerűsödéséhez egyéb módok is. A Dalriada nevű soproni folk metal zenekar Arany János-verseket, balladákat zenésített meg és az ún. Arany-albumuk a Mahasz-lista 4. helyére jutott. A magyar énekesnővel (Kiss Júlia) kiálló angol To-Mera metalbanda Radnóti Félelmetes Angyalát ültette át angolra és metal-alapra. A Téveszme punkcsapat Ady: Harc A Nagyúrral művét süvöltötte, stb. Egyikről sem született cikk irodalmi médiumban, se papíron se neten, pedig sok szerkesztőséget én magam értesítettem. Rockerek tömege őrjöngte koncerteken ezeket a veretes sorokat. Megy a küszködés irodalmi körökben, hogyan is lehetne a fiatalokhoz közelebb hozni az irodalmat, de amikor itt a kiváló példa, szakmai érdektelenségbe fullad. Ezen változtatni kell és lehet.

  A slam poetry mikrofonaihoz járulók egyik visszatérő indoka az is, hogy így a közönség révén azonnal kapnak visszajelzést verseikről. Mivel az irodalmi lapok, kiadók szerkesztői általában nem reagálnak egy rövid "köszönjük, de nem tetszett" vagy „köszönjük, el fogjuk olvasni”-sort sem a nekik küldött versekre. Márpedig akinek ennyi nem telik a hajlandóságából, idejéből, azt nem értem miért foglalkozik ítészettel. Bár a slam-közönség véleménye is szubjektív, nem feltétlenül reális, nem értékjelző. Láttam olyan slam-versenyt is ahol a gyakorlott szerzők kiváló verseket írtak, mégis egy, a helyszínen kedvet kapó és rövid, gyenge szöveget író (de szép és dögös) pincérnő kapta a lagnagyobb tapsot, pontszámot és győzött.

   Nincs bizonyosság. Ihlet, tehetség, alkotás, kitartás van.

  Amikor Bob Holman Magyarországra látogatott Samantha Thornhill társaságában, sokat beszélgettem velük Veszprémben, az ottani fellépésük előtti órákban. Kérdésemre, hogy szerinte, neki mi a fontosabb, a slam poetry vagy a publikált költészet, Bob azt válaszolta hogy a slam a legjobb reklám a publikált költészetnek. Az itteni fellépéseiken kaphatók is voltak versfüzeteik, magyar fordítással, vásároltuk is. Bob azt is mondta, hogy az irodalmi körök, lapok akkor teszik a legjobbat maguknak, ha saját slam-eket szerveznek – saját szerzőikre támaszkodva. A szabad felolvasásokat pedig tüntessék fel „open mic” néven is.

    Egyébként én a Facebook-on az Astoria Slam Poetry profiljával is meg szoktam osztani nem-slam jellegű irodalmi posztokat, pl. Kányádi Sándor-verset, Jack Kerouac: Úton regénye megfilmesítésének trailerét, stb. Kotroczó Máté pedig ettől a vitától függetlenül rendezett pár napja Veszprémben olyan slamet, ahol a verstéma az Üvöltés volt, Allen Ginsberg híres versének tiszteletére. Szóval a slam poetry-vel kifejezetten támogatjuk a költészetet és az irodalom egyéb területeit.

    Payer Imrének tetszett pár versem és elhívott a Kelemen-kör októberi estjére, magammal vittem Mészáros Péter „Kispé” barátomat, a szegedi slam egyik legjobbját, aki jelenleg Budapesten tanul. Kispé és én is olyat verseltünk, hogy az est végén meghitt beszélgetések kerekedtek a Kelemenesekkel. Megtisztelő volt és fel sem merült viszály a versírók, slammerek és novellisták között.

    A slam poetry nem fog forradalmat csinálni, csak szórakoztat. A „Marketingek Himnusza” kifejezés (idézek Dankó verséből), vagyis a reklám valóban befolyásolja a közönség ismereteit. Az ismertség jórészt a nettől függ, a rajta publikált tartalomtól és a nagyobb, meghívásos slam-rendezvényeken való fellépéstől. Szóval a legtöbb slam-kedvelőnek fogalma sincs arról, kicsoda Keresztes Noémi, Fehér Péter, Mokbel Ádám vagy Elekes Csaba stb., miközben rendkívül gyakorlott slammerekről van szó. Sokszor, magas színvonalon adtak elő saját alkotásokat, de nem reklámozzák magukat, és mások sem őket, kivéve én, mert láttam mire képesek. A legnagyobb slam-rendezvényeken is élményt adhatnak.

   A „slam poetry” újdonsága miatt hívószóként működik. Volt szerencsém több slammer között a „100 ezer költő a változásért” mindkét itthoni rendezvényén verselni és a Petőfi Irodalmi Múzeumban jó volt látni, hallani a versem után a gratulációkat, meg hogy „mi is kíváncsiak voltunk a slammerekre.” Vannak friss szemléletű, fogékony irodalmárok is, akik elfogadják a villámköltőket. Nekem meg életre szóló élmény volt, hiszen olyanok verselését hallhattam, mint Falcsik Mari, Németh Péter Mikola, Berka Attila, Zsille Gábor stb.  A Lilaköd Könyveskávézóban pedig, ahova már több Astoria Slam-műsort is szerveztem, szintén bejött a közönségnek ez a fajta poézis.

   Geszti Péter Költőtroll dalára én is felfigyeltem. Mivel korábban Péter egy estünk plakátja ügyében érintett volt, megkérdeztem a slam poetry negatív említésének okáról. Válasza (engedélyével idézve):

     „Hello kedves Gyula!

Köszönöm a levelet. Én nagyra tartom a tartalmas slam poetry-t, és nem kívántam magát a műfajt általában semmiért felelőssé tenni, sem kritizálni. Ugyanígy eszem ágába sem jutott Önnel kapcsolatban sem célzásokat tenni. Én csak az üres, gondolattalan, tartalmatlan, felszínes vagy épp szándékoltan/tehetségtelenül hazug produkciókra utalok, illetve a kommentelő és közéleti rasszizmus neves és névtelen trolljait vettem célba, személyeskedés szándéka nélkül.

Sok sikert Bécsben, jó nyomulást!

Geszti Péter”

  Ennyi. Az említett Bécs pedig a legutóbbi külföldi kiruccanásom (okt.19.) helyszíne volt, ugyanis a 2012-es osztrák országos slam-bajnokság, az Öslam elődöntőjének vendégfellépője voltam a Theater Brett-ben, versenyen kívül, német és magyar versekkel. Jól sikerült, a szervező Jimi Lend szólt hogy máskor is hívni fog. Az pedig gyönyörű tény, hogy a helyszínen külön asztal volt kirakva a slammerek verseskötetei árusításához... Bécsben egyébként csak a havi rendszerességű slam-klubokból 7(!) van és akkor ebben még nincsenek benne az egyéb nagy slam-versenyek, show-k. A 2009-es berlini 1st European Poetry Slam-mel pedig egyidőben zajlott a az országos német slam-csapatbajnokság, ugyancsak Berlinben. Szóval a rendezvények egymáshoz közel, vagy egymásra kerülése természetes, el kell fogadni. Az általam szervezett Királyné Slam-mel azonos este volt az AKPH-nak slam koncertje, mégsem idegeskedtem hogy közönséget vonna el. Telt házas estét csináltunk, pótszékekkel, király hangulattal!    

   Pontosan tudom, hogy ennek a "vitának" (ami igazából csak véleményterjesztés) úgyis az lesz a folytatása, hogy legközelebbi találkozáskor, egyetértően vigyorogva kezet rázunk a költő/slammer Simon Marcival, a slammer/szervező Kotroczó Mátéval, a költő Payer Imrével, stb. Én továbbra is olvasok nyomtatott és online verseket, szervezek slam-eket, fellépek mások rendezvényein belföldön, pár napja kaptam hívást külföldre, pályázatokra küldöm verseimet, novelláimat és azok közül néhány talán jó helyezést ér majd el. Talán kötetajánlatot is kapok majd valamelyik kiadótól, és megtárgyaljuk hogy megéri-e belemennem. Vannak verseim, kiadatlan regényem és egyre inkább van nevem is, állítólag. Adtam interjúkat, tartottam a slamről előadást középiskolában, zsűriztem versíróversenyen, most novemberben fogok versmondóversenyen.  Fotózkodtak velem, osztottam autogramot - talán menő vagyok, talán csak egy mázlis libafos.

   Bocs a hosszú írásért, fontosnak tartom ezeket kijelenteni. Ajánlom mindenkinek Raoul Renier (Kornya Zsolt) munkásságát, én az ő verse (Az éjszaka ivadéka) miatt kezdtem el verset, A Hitehagyott miatt pedig novellát, regényt írni. A magyar szépirodalom őt sem tartja számon sok kötete, újrakiadásai ellenére. Mivel fantasy-író, az pedig éppolyan kitaszított fattyúság, mint a slam poetry - de életképes, színvonalas, kereslete van. Akik pedig szeretnének verseikről emberbarát kritikát, fejlesztő irányú beszélgetést kapni, azoknak javaslom Szecsődy Péter, a Garbo Kiadó szerkesztőjének Íróműhelyét, ami minden hétfőn 18h-tól van a Lilaköd Könyveskávézóban (Budapest, XIII. ker., Tátra u. 22.). A beugró 500 Ft ami a pultnál lefogyasztható. Egy csokokapuccsínót és egy marlenkát megér bárkinek, hogy szakértő visszajelzést, kedves, alapos kiértékelést kapjon verseiről.

   Végül egy saját idézet (Mi cool? Áss A Jóba című versemből): „… hogy ki művész? A kérdésre a válasz itt lett: NEM HIVATAL DÖNT ERRŐL, HANEM AZ IHLET!”

   Üdv, Angyal Gyula, Astoria Slam Poetry