Édesapám ma délelőtt 11 óra tájban, a pesti Jahn Ferenc kórházban elhunyt. Két hónapnyi kórházi fekvés után a szervezete felmondta a szolgálatot. Több betegség együtthatása vitte el, amiket nem szeretnék nyilvánosan részletezni. Annyi a lényeg, hogy már évek óta gyenge volt a szíve, magas koleszterinszint, máj és vese K.O. , stb. Kábé 1 hónapja volt módom egyik hazautazásomkor meglátogatni és akkor már nagyon rossz állapotban volt. Örülök, hogy tudtam vele beszélgetni, de láttam a szemében, hogy ő már akkor feladta.
Akik legalább pár éve ismerik, tudják, hogy apunak sokszor voltak gondjai az itallal. Az egészségromlása sok szempontból ide vezetett, a gyógyszerek szedése is ezért akadozott nála. Nem volt erőszakos ember – sőt, túlságosan jószívű -, csak gyenge akaratú. Erre persze ráérzett sok ravasz ember is, akik rájártak apám jólelkűségére a kocsmákban. Apu egyik szomszédja ezt posztolta róla ma: „Ő volt egy fontos ember az életemben.Segített mindenkin,de amióta nem fizetethetett senkinek ingyen italt,valahogy elfelejtették!Könyörgöm milyen világot élünk?!”
Apám ezeket a humanoidokat már nem fogja saját pénzből vendégül látni és senkinek nem megy el házkörüli munkákban „segíteni”. Jól jött az egész napos ingyen segédmunka egyeseknek... Ők persze nem mentek el apámhoz segíteni, vagy ha igen, olyan pénzekért, amiktől a fülem ketté állt.
Apámtól örököltem a gödrös államat, a pocakot, a viccelődést, a boltozatos homlokot és nagy adag makacssságot. Utóbbit pozitív kitartássá alakítottam át. Kitartás kapcsán szeretném elmesélni, hogy amikor tizenéves voltam és anyám elvesztette az állását, apám 16 órás műszakokat vállalt a papírgyárban, a korábbi 8 órás helyett. El lehet képzelni azokat a heteket, amikor napi legfeljebb 5 óra alvás jutott neki...

Azt mondogatta még akkoriban, hogy őt az hajtja, hogy nekem és a húgomnak ne kelljen gyárban gürcölnünk.
Szerette a családját, a barátait – azokat is, akik nem érdemelték meg –, az akciófilmeket, a Laár pour Laár társulatot, Kokót, a régi Black Sabbath-ot, a Nevergreent, a Dalriadát, a Nightwisht. Szerette a Fradit is, amíg az ultrák értelmetlen botrányt nem csináltak a meccsekből. Akkor kiábrándult belőle. Apa azt mondta: a foci az barátság és nem háború. Szeretett eljárni a kamaszkori karatebajnokságaimra is.
Anyámmal a 70-es évek végén ismerkedtek meg, anyám frissen vált, előző férje által sokat vert, csalódott anya volt, féltestvér bátyámat egyedül nevelve. Apámnak megtetszett. Amikor randiztak és anyám elmesélte neki, hogyan bánt vele az előző férje, apám ezt válaszolta: „az a férfi, aki veri az asszonyát, a saját gyengeségét mutatja ki.” Anyut ezzel a mondattal fogta meg magának.
Most segítek a teendőkben, megszervezzük a temetést. Esélyes, hogy a temetésről üzenetben, vagy szűk körű meghívóban értesítem azokat, akik szerintem érdekelhet, de természetesen nem erőltetek semmit.
Drága Apucim köszönöm, hogy nemzettél, szép nevet adtál, felneveltél, tanulásra serkentettél, hibáid által is erőre sarkalltál. Szeretlek, vállallak minden hibáddal együtt és a gyász ellenére boldog vagyok hogy utolsó találkozásunk szeretetben telt. Szeretlek, Apa!