(a fotón Supán Ádám "Sumér" slammer, rapper, az interjú kérdezője)

Szeretnélek megkérni, hogy sorold fel a saját szemszögedből, vázlatosan a magyar Slam mérföldköveit. 
-Elég sok mérföldkövet látok, úgyhogy csak egy részét írom le és csoportosítom. 2005 Gödör, 2006 és 2007 Műcsarnok – ezek voltak a kezdetek, 1-1 meghívásos slam évenként. 
2008. január: az első rendszeres slamklub elindulása a budapesti Kőleves étteremben. 2009 április: a második magyar slamklub elindulása Veszprémben. Innentől kezdve 
minden egyes slamklub elindulása mérföldkőnek számít. 2009. szeptember-október fordulója: Berlin, 1st European Poetry Slam Days konferencia és verseny 
magyar részvételekkel, 4. helyezéssel. 2010 szeptemberében az én klubom, a budapesti Astoria Slam Poetry indult el. 2010 decemberétől kb. fél évig ment a Music TV-n
 a Headbangers Ball-rockműsor részeként a „Metálos Költő” blokkom, amiben hetente 1x leadták egy rocktémájú versemet. Ezzel a slam poetry némi kertévés,
 rendszeres megjelenést kapott. 2011 elejétől a Slam Poetry Budapest összeolvadt a Bly Worx menedzsmenttel, ezzel sokunk tapasztalata szerint átbillent a mérleg 
a „mozgalom”-ról a „show business”-re. 2011 május: az első nyomtatott sajtós slamvers-publikáció; Hammer World rockújság, Liszkai András: Tanult tehetetlenség 
című verse. A 2012-es Pilvaker átbillentette a slam poetry egy részét a mainstream-be. 2012 június: az első magyar slam-győzelem külföldön. 
Ezt nekem sikerült megszereznem Bécsben. 2012 ősze óta elindultak az évenkénti országos egyéni, és 2013 tavaszától az országos csapat-bajnokságok.
 2013 nyarán országos freestyle-bajnok lett egy veszprémi slammer, Elekes Csaba „DéZé”. 2014 májusában, az Európai Unióba lépés 10. évfordulóján
 pedig az Astoria Slam Poetry-t érte a megtisztelő lehetőség, hogy a fontos ünnepen – az osztrák Markus Köhle-t is felvonultatva – a műfajt képviselve adjon műsort.
Még számos történés van, amik kisebb-nagyobb fontossággal mérföldköveknek tekinthetők.
 

Milyen módon veszel részt a hazai Slam életben? Csak előadóként, vagy esetleg a háttérben más feladatokat is ellátsz?

-2008 novemberétől slammer vagyok, 2010 kora őszétől az Astoria Slam Petry vezetője. Több újságban és a világhálón is, cikkekben, interjúkban népszerűsítem a műfajt. 
Emellett afféle mozgalmárként buzdítom a slammereket a műfajon belüli aktivitásra, azon kívüli egyéb kulturális és társadalmi tevékenységekre. Olykor versenyeken zsűrizek,
 vagy tippeket adok eredményes tevékenységre. Afféle „nagy öregként” gyakran kikérik a véleményemet. Néha középiskolákban is előadásokat tartok, mint ez idén 
márciusban is történt a Batthyány Kázmér Gimnáziumban. Állandó oszlopként, megbízható támaszként folytatom tevékenységemet – a kevésbé magabiztos slammerek
 lelkének fontos üzemanyag a szeretet, a bizalom.

Hogyan kerültél kapcsolatba a Slam Poetryvel?

2007 elején, egy Metro-újságcikkben figyeltem fel a Budapest Slam rendezvényre, ahol „költők és rapperek párbaja” vagy hasonló jelző szerepelt.
 Ez megtetszett. Aztán 2008 májusában olvastam a neten, hogy Budapesten elindult egy rendezvénysorozat havi jelleggel, ahol bárki felléphet. Novemberben tudtam
 először elmenni, azóta művelem, rövid-, közép- és hosszú távú tervekkel. 2013 nyarán munka miatt Bécsbe költöztem, azóta főleg az osztrák színtéren vagyok aktív, 
de a magyar helyzetet is napi szinten figyelem.

Mit képviselsz a Slamben?

Nagyon egyéni stílusú verselőnek és előadónak mondanak, aki nemzetközi színvonalon is ütőképes, ezt sok eredményes külföldi fellépés támasztja alá.
 A magyar slamben afféle lázadóként, egyesek fekete bárányként gondolnak rám, mivel a magyar színtéren terpeszkedő intrikákra, visszaélésekre felhívom a figyelmet.
Sem szövegileg, sem attitűdben nem képviselem a sokszor emlegetett Akkezdet Phiai-vonalat. Sokan éppen ezért szeretik a stílusomat,
 mivel szeretek tabutémákról is korrekten verselni vagy megnyilatkozni. Emellett a műfajjal meghasonlott, vagy visszavonuló underground slammerek számára amolyan
 példa vagyok, hogy széllel szemben is lehet nagy sikereket elérni. A slam poetry-kifejezés magyarítására bevezettem a „villámköltészet” kifejezést, amit számos cikk átvett.
Ausztriában én vagyok „a magyar slammer”, mert bár van még pár ottani slammer némi magyar vérrel, de akcentusom és anyaországi kulturális hátterem miatt markánsan
képviselem azt a magyar jelleget, amit az osztrákok nagyon szeretnek. 

Mit tartasz erősségnek és mi az, amit gyengeségnek látsz a hazai Slam Poetryben? Szerinted mennyire van jövője itthon?

A magyar slam legfőbb „erőssége”, egyben a gyengeségek fő forrása az, hogy konkrétan 1 profi menedzsmenttel rendelkező fővárosi klub körül zajlik a média-
 és közönségvonzás elsöprő többsége. Ez szélsőséges centralizálás, amire Ausztriában nem, egyéb országokban pedig jóval kisebb mértékben láttam példát.
Osztrák slammereket, szervezőket kérdezve nem tudtak mondani olyan osztrák klubot, vagy fellépőt,  ami/aki mögött menedzsment áll, mivel ilyen nincs. Szakmai zsűrit sem
szokásuk versenyre szervezni, mert 1. ez ellentétes a slam demokráciájával, amit a közönségzsűri jelent 2. a szakmai zsűri jelzés lehet az eredmény
„előzetes megszervezésére,” befolyásolására.
 Ez a centralizálás azt eredményezi, hogy az egyes slammerek kimagasló, vagy éppen gyenge teljesítménye nem jelent automatikus eredményt karrierjük alakulására.
A magyar slam olyan, mint egy jéghegy, aminek messziről csak a teteje látszik. A librarius.hu-n megjelent egy cikk (A slam poetry tündöklése és bukása) a magyar slam-periodikáról, amiben a kritikus a jellemzésre a „belterjes” jelzőt használta. A belterjesség pedig szándékos, megtervezett akadálya a természetes fejlődésnek.

 A magyar slamnek természetesen van jövője, mivel lelkes, jóindulatú művelői éppúgy vinni akarják, mint az üzleti hozzáállásúak. A menedzsment-háttérrel
 nem rendelkező slammerek kiemelkedésére is van út, amihez kitartás, elszántság és a bebetonozottak megkerülése kell, de működik, mint az én esetemben is.

Mennyire vagy képben a külföldi Slam Poetry alakulásával és magukkal a gyökerekkel, mennyire vagy elmélyülve a szubkultúra történelmében és kezdeti 
irányvonalaiban? Fontosnak tartod a hagyományok megismerését és őrzését szubkulturális szinten?

A külföld tág fogalom. Elsősorban az osztrák történéseket látom át, de a német, francia, amerikai stb. klubok és fellépők egy részét is figyelemmel kísérem. Fontos, hogy
 távlatokban gondolkodjunk. Olykor rákeresek a slam poetry-re vonatkozó magyar és külföldi ellenvéleményekre is. Fontos forrás, hogy osztrák barátaim között
a kezdeti úttörők is megtalálhatók, így még inkább becsülöm azt az összefogást és kölcsönös támogatást, ami rájuk jellemző. Nincs uraskodás, csak egymás segítése.
  Az amerikai gyökerekre  van némi rálátásom, az aktuális jelenségre inkább. Az USA-ban a művészi megfogalmazású slam ritka, inkább afféle pőre,
szenvedélyes agitáció a fő irány, már amennyire én tapasztalom. Ausztriában leggyakrabban szelíd, vidám, gyakran ösztönös és természetes tájszólással fűszerezett
szövegeket hallok. Könnyed, nem támadó, nincs benne annyi agresszív társadalomkritika mint a magyarban. A magyar slam akkor tud hű maradni az ország hagyományaihoz,
ha a kulturális örökséget nem engedi a jelenleg fősodrú ál-polkorrekt megmondók szájíze szerint felhígítani. Örülnék, ha a természetes tájszólás hasonlóan elterjedne a
magyar slamben, mint Ausztriában.

Ide tartozik, hogy az osztrákok a poetry slam-et (mármint ebben a szóhasználatban a versenyt) „Dichterschlacht”, azaz „költőcsata”
néven is említik. Ilyenkor mindenki pontosan tudja, hogy nem poéták véres ütközetéről van szó, hanem slam-versenyről, szabályok szerint. Amikor meséltem nekik, hogy
Magyarországon a „villámköltészet” kifejezést terjesztettem el, tetszett nekik, mivel magyar nyelvbe lett ágyazva egy pontosan beazonosítható, nemzetközi jelenség. 

Milyen lehetőségek vannak a műfajban a hazai és külföldi színtereken? Lehetséges a nemzetközivé válás? 

-Ez országonként és slammerenként, slamklubonként is változó. Az eddigi csúcs szerintem a 2010-es kanadai téli olimpia megnyitóünnepsége, amin egy slammer,
Shane Koyczan adta elő az országáról szóló „We Are More” versét. Világszerte sok millió tévénéző egyenes adásban látta a produkciót – szerintem ez az eddigi
egyik legnagyobb csúcs. Persze ott vannak még az egyéni és csapat-világbajnokságok.

 Nemzetközivé válás kapcsán azt szeretném felvázolni, hogyan válhat egy magyar slammer nemzetközileg is fellépővé. Ehhez természetesen külföldi fellépések kellenek,
amit a legegyszerűbben önerőből, előre tudakozódva, egyéni jelentkezőként (tehát nem meghívásosan) lehet megoldani. Persze a pénz a leghúzósabb dolog.
Én a magyar slam első évétől nyitva tartottam a szememet, így alig 1 év múlva már a 2009-es berlini Európa Bajnokság egyik magyar fellépője
voltam, ugyanis oda önként lehetett jelentkezni. Ott ismerkedtem meg több olyan személlyel, akikkel később együttműködések születtek. Külföldi fellépéseken (is) a
maximumot hoztam ki magamból, ez meghívásokat és egyéb gesztusokat eredményezett. Németül és románul is megjelentek verspublikációim, ezt nagyon kevés magyar
slammer mondhatja el magáról.

Jó lenne, ha több tehetséges magyar slammer tudna külföldi fellépésekhez jutni, de a magyar színtér merev struktúrája évi talán 2-4, bennfentes slammer számára jelent
„hivatalos kiközvetítést”, például az évenkénti Európa Bajnokságra, az országos bajnok és kísérője számára, aki a szervező Slam Poetry Budapest egyik szervezője.
Nagyobb nemzetközi rendezvényre szinte csak rajtuk keresztül lehet kijutni. Nekem a 2014 októberi romániai fesztiválfellépés a régebb óta aktív nemzetközi
kapcsolataim hozadéka.

Magyar slammernek úgy-ahogy rendszeres külföldi fellépéseket összehozni legegyszerűbben önköltséges alapon lehet, ami a magyar kereseti
lehetőségek szempontjából nem egyszerű... Ezért terveim között szerepel ennek segítése, melyről már több slammerrel beszélgettem. Osztrák slammereket szintén le
fogok igazolni magyarországi rendezvényekre, velük nagyon jó tapasztalataim vannak.

Milyen más műfajokhoz kötnéd a Slam Poetryt? Szerinted mi az, ami még belefér, de mi az, ami már nem? 

Költészet és előadóművészet egyvelege, ha jól csinálják. Ez sokaknál kimerül versfelolvasásban, a közönségzsűri pedig sajnos sokszor van olyan engedékeny, hogy jól
begyakorolt, fejből elmondott produkciót nem becsül meg annyira, mint egy laza, hozzáadott érték nélküli versfelolvasást.
Költészetben nem az elvont avatgárd a legsikeresebb slam, hanem a dalszövegszerűen „slágerré írt” vers, ami jó érzéseket kelt az emberekben. Akik tárgyalástechnikai
vagy marketingszövegírási ismeretekkel rendelkeznek, azok hatékonyan írhatnak az emberekre ténylegesen ható szövegeket.
 Szerintem belefér még az ének, rap, néha zene (már ha a szabályok engedik), egy frankó beatbox. A Kőleves-időkben, kb. 2010-ig többször kísérleteztünk jelmezekkel.
Ez főleg rám és Tengler Gergelyre volt jellemző. A legtöbb versenyen persze nem engedélyeznek jelmezt, vagy segédeszközt, de ez talán nem is baj. Szerintem érdemes
bármit belevonni, ha azzal hozzáadhatunk egy előadás értékéhez, de a fő irány legyen az előadva hatékony vers megalkotása.

Mennyire jellemző a klikkesedés a Slam berkekben? Vannak különböző csoportok, vagy érdekellentétek?

-A klikkesedés alapvetően az élet minden területén jelen van és ez természetes. Sőt, egy hatékonyan működő slamklub, a rendszeresen visszatérő, önkéntes fellépőkkel
egy jó klikket jelent. Akik ugyanakkor szívesen elmennek más klubokba is verselni, vagy közönségnek.
Érdek- és személyi ellentétek természetesen szintén vannak, Magyarországon is, Ausztriában alig láttam. A mainstream magyar slammerek erősen sznobok, körük zárt,
bebetonozott. Emellett persze megy a „nyitottak vagyunk, mindenkit elfogadunk, mindenki haver” propaganda, ami a kívülállókat lelkesíti és megtéveszti. Időbe telik,
míg átlátják a helyzetet és ekkor már csalódottak. Az opportunizmus túlságosan erős egy bizonyos körben és ez az undergound slammerek objektív lehetőségeit
csökkenti, minimalizálja, olykor megszünteti, míg szubjektív lelkesedésüket csökkenti, hisz mosolygó falakba ütköznek. Üvegplafon van, melyet látni nehezen, de
egy idő után kitapintani lehet.

Neked milyen produkciók tetszenek a legjobban? 

-Nekem elsősorban a fejből, átéléssel, arcmimikával és testmozgással előadott, jósággal és igazsággal megtöltött, mesterien megírt versek tetszenek. Mellőzze a
kulcsemberek felé történő hajbókolást, legyen egyedi és egyéni.  Szerintem a „jó slammer” kifejezés nemcsak tehetséges szövegírót és előadót kellene jelentsen, hanem
azon belül tisztességes embert is. A HBO-n egykor futó költészeti műsor, a Def Poetry Jam számos ilyen performanszot sugárzott, a Mos Def nevű rapper
műsorvezetésével. Oscar Brown Jr.-tól a Children Of Children, vagy Oteptől a Dedicated To My Enemy minden alkalommal fellelkesít.

Milyen a hazai rajongótábora a Slamnek? Szoktak ismerős arcok lenni a közönségben, vagy mindig változnak? Mennyire lehet őket rávenni, hogy színpadra álljanak?
Egyáltalán szükség van-e rá, hogy esetlegesen gyengébb produkciók is teret kapjanak? 

-Országos szinten folyamatosan emelkedik a közönség nagysága. Ezt nem szabad összetéveszteni a Slam Poetry Magyarország nevű Facebook-oldallal, mivel rendszeresen erre,
ennek lájkszámára  hivatkozva említik, hogy „Magyarország a harmadik legnagyobb slamközösség.” Nem értek egyet azzal a hozzáállással,
hogy „like is life.” Ausztria, Németország és Franciaország sokkal több embert vonz a slam-rendezvényekre, persze ez a régebbi slam-múlttal is magyarázható, de ezeknek az országok messze nem annyira FB-függőek.
 Közönségösszetétel: természetesen mindig vannak, akik kisebb-nagyobb rendszerességgel felbukkannak, mint ahogy vannak akiket hosszú távon ez nem fog meg. Szerintem nem kell mindenkinek színpadra állnia, nem kell
hogy mindenki slammer legyen, mint ahogy a festménykiállítások látogatói sem kell legyenek festők. Gyengébb produkciók szinte mindig vannak, ez természetes,
van úgy hogy egy tehetséges slammer hoz gyengébb szöveget, vagy valakiben a fellépési vágy jóval nagyobb, mint az általa prezentált érték. Ezzel nincs baj szerintem.

Van lehetőség befutni a Slamben, vagy esetleg megélni belőle? 

-Szerintem világviszonylatban is kevés azok száma, akik kizárólag slam-fellépésekből élnek. De rendesen van rá példa, hogy aki sok meghívást (és gázsit) kap mint slammer,
az hasonló kulturális vagy egyéb projekteket csinál és ezekből biztosítja egzisztenciáját. Persze vannak extrém példák, mint pl a Sebastian23 nevű német slammer, aki
rendszeresen megtölt 300-400 fős termeket egyfős műsorával, de ez összetett dolog. Egy osztrák slammer barátom, Jimi Lend például végzett színházi színész, a gázsis
slam-fellépések mellett a Drama Slam és egyéb projektek szervezője, műsorvezetője. Olykor színházi vendégfellépése van, máskor rádiójátékba hívják, és nyaranta
egy vidéki szabadtéri színházban rendez általa megírt színdarabokat. A projektjeire állami támogatásokat kap, emellett gyakran külföldön is tevékenykedik kulturális
projektekben, tavaly nyáron például Thaiföldön és Kambodzsában töltött emiatt három hetet.

Magyarországon a helyzet ennél sokkal rosszabb, intrikával teli, így bármilyen, számottevő rendszeres bevételhez jutni csak keveseknek adatik meg, ezek a lapok le
vannak osztva.

Szerintem az a jó, ha az ember lépésről lépésre építi fel a karrierjét. Elsősorban folyamatos anyagi biztonságot tart fenn és csak másodsorban támaszkodik a slamre.
Képlékeny közeg, nem érdemes fejest ugrani bele és „lesz ami lesz” alapon kapálózni.

Ha valaki most kerül kapcsolatba a Slammel, milyen előadókat ajánlanál neki magyar és nemzetközi viszonylatban?

Tisztelettel figyelmébe ajánlanám a saját fellépéseimet és az Astoria Slam Poetry műsorait, digitális felvételeit, elvégre fontos az önmárka. A mainstream slammerek
közül már talán csak Tengler Gergelyt említeném, emellett a szombathelyi, veszprémi, egri, debreceni klubok és néhány szegedi slammer az, aki nekem most beugrik.
Ha valakit érdekel a magyar slam, akkor szerintem érdemes néhány naponta fél, egy órát eltölteni a netbe mélyedve, blogokat és kisebb nézettségű slamvideókat is
fürkészve. Egy már visszavonult slammer, „Loki” Rím-Elmélet-hecc videója 300 megtekintés alatt van, de zseniális. Ilyesmi egy tökéletes slam-produkció, mindenkinek
ajánlom.

Külföldi fellépőkből a merítés sokkal nagyobb, bár például Ausztriában a nagyságrendekkel eseménydúsabb slam-élet miatt jóval kevesebb tartalom megy fel a netre,
mert egyszerűen nincs értelme mindent felrakni, nincsenek is ennyire rákockulva a netre, mint Magyarországon, inkább rendezvényeken lehet élőben látni a jó
produkciókat. Hogy mégis konkrét neveket is mondjak, élménydús és tanulságos produkciót nyújtanak többek között Jimi Lend, Markus Köhle (őket fel is léptettem
Budapesten), Alice Reichmann, Adina Wilcke, Concerto Crystall (utóbbi egy nagyon vicces figura), Die Katrin, Yasmin Hafedh, az idősebbek közül Christine Teichmann,
Christian Schreibmüller és a 80(!) éves Günter Franz Windisch. Utóbbi a leoben-i slamklub és a bécsi Dialekt Slam vezetője, fergeteges jelenség. Tőlük aztán tényleg csak
tanulni lehet. Kihagyhatatlan a lengyel Andi Pianka, egy pocakos entellektüell karakter, aki ártalmatlan küllemét mindig megcáfolja harsogóan áradó flow-jával.  Őt fejből
 felolvasni nem láttam, de ahogy előzúdítja a papírról a szójátékait és okosságait, az az energia lenyűgöző! Tudtommal 40 slamgyőzelem körül jár, nem mellesleg ő az egyik
vezetője a Facre Vivendi nevű , februárban 8 éves open mic klubnak. A 8. jubileumon 17 fellépő volt a két műsorvezetőn kívül; a pesti szabad felolvasóesteken is ilyesmi
számot lenne jó látni.
Külföldiek kapcsán természetesen a poetry slam atyja, Marc Smith dolgait egyből érdemes sasolni, de Saul Williams, a korábban említett Shane Koyczan, Taylor Mali
mindenképpen figyelmet érdemel. Utóbbi a tanári foglalkozása mellett csinálta-csinálja a slamet és sok éve kitűzött magának egy nemes célt: 1000 fiatalt inspirálni
munkásságával a tanári pályára. A célt elérte.

A francia színtér hatalmas, akiket onnan ismerek például Delphine Guinendé, aki immár tévés műsorvezető, egy gyönyörű fekete csaj. A Le Tribut De Verbe slamteam
hihetetlenül jó, a németek közül Tobias Kunze, Jonas Scheiner, Theresa Hahl és a Großraumdichten csapat jut elsőre az eszembe. 

Vannak trendek a műfajban? Mennyire számít az innováció?

Általános trendek nemigen vannak, lévén a különböző országok slamkultúráját az adott területek domináns jelenségei hatják át. Nagyjából elmondható, hogy aki új
területen biztosra akar menni, az elsüt egy rasszizmus ellenes szöveget, mert az eléggé semleges és elfogadott téma. Ugyanakkor a globalizáció negatív mellékhatásai is
érvényesülnek és sokaknak vannak kellemetlen tapasztalatai, ezért a rasszizmusellenesség mellett a valódi társadalmi problémákat is érdemes legalább finoman érinteni.
Német nyelvterületen az aktuálisan „menő” hullám Julia Engelmann, egy német színésznő versvideói, aki tévésorozatban játszik. Az ő „One Day/Reckoning” versét egy
popdal alapján írta és egy egyetemi slamen adta elő. A mainstream média felkapta és 2013 óta lett 7 millió megtekintés. Ugyanakkor Juliát pont a sorozatszínésznői
mivolta miatt nem feltétlenül tekintik hiteles slammernek.
A magyar trendet mesterségesen alakították ki, fentebb már részleteztem. Ez a fentről diktált trend a legtöbb alulról jövő innovációt megnehezíti, vagy ellehetetleníti, ha az
újító nem adja be a derekát. Innovatív akkor lehet valaki sikeresen, ha az újításával folyamatosan tud eredményeket elérni és másokat huzamosabb időre meg tud nyerni
magának. Ez nehéz dió mert az önmenedzsment természetesen a legtöbb slammernek nem megy. Láttam már kisebb ritkaságokat, például egy kamasz testvérpár
„tesóslamet” adott elő pár éve, de elég gyorsan abbahagyták a tevékenységüket. Kár értük.

Dobos Gyögy beatbox-szal fűszerezett verselése, vagy Németh Miklós tájszólása viszont ritka kincs. Ausztriában csodálatos meglepetéseket volt már szerencsém látni,
például Yasmin Hafedh és Mieze Medusa olyan teamslamet adott elő, amiben bolti kasszázást imitálták, csengést imitálva. Robin Mriri a papírról felolvasást csinálja egy
szándékoltan primitív szinten, miszerint a rendelkezésére álló idő alatt több papírfecniről, hihetetlenül unott arccal ad elő rövid, pársoros verseket, majd szájbarágósan elmondja,
hogy ezek miért viccesek. Minimalista stílusa mégis üt, mint Tibi atya házipálinkája, a srác 2013-ban ifjúsági slambajnok lett.

Jimi Lend a drámát ötvözte a slam poetry-vel, az általa vezetett Drama Slam-rendezvényeken a fellépők egyfős, pár perces drámákat olvasnak fel.

Szerintem folyamatosan érdemes mindenféle új dolgot kipróbálni, akkor is, ha nem arat vele az ember elsöprő sikert. Olyan ez, mint a csajozás: nem baj, ha nem jön össze,
de legalább tegyen próbát az ember. Nemzetközi környezetben pedig a saját származási kultúra kellemes oldalát érdemes megmutatni. Az ügyesen felszolgált multikulti
fogás kapós. Én a Café Industrie egyik versenyén 3. lettem két vers előadásával, amik a magyar háttérre épültek. Az egyik az Ich bin vom Lustigland (Vidámországból vagyok),
amiben viccesen hangzó magyar településnevekre építettem a geget. A másik vers a Mély Csepel versem német, majd magyar felolvasása volt. A közönség és a zsűri imádta.

Mire gerjed a magyar közönség? Mi az, ami általában megérinti a többséget?

A magyar slamközönség sokkal versesebb, mint az amerikai és kicsivel, mint az osztrák. Ez könnyed, némi rímekkel ellátott, egyszerű verseket és szövegeket jelent. Drámaian
szomorú verset, 4+ szótagú rímeket nem feltétlenül kezelnek értékük szerint. A szimpatikus megjelenés és a relatív ismertség, közkedveltség sokat nyom a latban.
Nagyobb slamversenyeken sokan eleve a favoritjukra akarnak szavazni, a teljesítményektől függetlenül. Ez jól mutatja a slam poetry „demokratikusságának” hátulütőit is.

Ha bármin változtathatnál, ami a Slam Poetryt érinti, mi lenne az?

-Visszamenni az időben, 2003-ban (főiskola és  katonaság után) kimenni Ausztriába dolgozni és belépni az akkoriban már létező osztrák slambe, majd pár év múlva
visszajönni és elindítani a magyar slamet. Korrekt emberekkel, mert a kavarókat már ismerem :-) Komolyra fordítva a szót, folyamatosan hatok a magyar slamre,
van akivel sikerül a jószándékot elfogadtatni, van akivel nem. A jó együttműködésre példa a szombathelyi Savaria Slam Poetry, amelynél többek között a zsűrizés
színvonalát sikerült emelni. Egyszer Payer Imre József Attila-díjas költőt, egyszer a Prima Primissima-díjas Turczi Istvánt sikerült elhívnom verselni és zsűrizni, akik szakmai
tapasztalata és karizmája hatott a közönségzsűrire is. Ettől függetlenül központi fontosságúnak tartom a közönségzsűrit.

A magyar slamet decentralizálni kell és a személyes alázatot az igazsághoz, fair play-hez való ragaszkodásra kell felcserélni. A magyar slam még nagyon fiatal,
de már 5 éve kialakult a „szent tehén”-rendszer, ami a hatékony közegkritikát szinte lehetetlenné teszi, a káros viszonyokat pedig bebetonozza. Ezt meg kell változtatni –
a fősodorban levő slammerek és holdudvaruk a visszásságok nélkül is bőven boldogulhatnak.

Mennyire szükséges bevonni a politikát a Slambe? Mit szólnál, ha fordítva történne, és a politikába vonnák bele a Slam Poetryt?

Míg pár tavalyi irodalmi sajtócikk a politikai költészet eltűnésén kesergett, addig a magyar slam gyakran él a politikai események említésével. A nagyobb rendezvényeken
ezt a rutinos előadók a kulcsemberek szájíze szerint alakítják, így reális politikai javulás nem történik és az álmozgalmár attitűd kimerül némi jajcsúnyakorrupciózás,
mindenpolitikustolvajozás, nácizás, fasisztázás szintjén. Eddigi tapasztalataim szerint 2011 eleje óta bizonyos politikai rendezvényeken, tüntetéseken előre beszervezett
slammerek meghatározott köre agitál, de gyakorlatilag csak szelepként vezetik le a valós reformokat áhító tömegek tüntetésigényét.
Ha a politikába vonnák bele a slamet, akkor csak annyi történne, hogy a hatékonyságra törekvő politikusok beszéde szórakoztatóbb, a közönség számára vonzóbb lenne.
Na, ettől óvjon meg miket a sors... Bár nincs kifogásom az ellen, hogy ha egy slammer szimpátiát érez egy politikai csoport iránt, annak akkor a munkásságával is hangot
adjon, vagy együttműködjenek. Bár ettől a hideg futkos a hátamon.

 Pár éve olvastam először azt a lelkes mondatot, hogy „slammereket a Parlamentbe.” Szerintem aki ezt kitalálta vagy ezzel egyetért, az nem látja rendesen a magyar slam
pozitívumaitól a negatívumait. Vagy csak még több hatalmat akar az eleve hataloméhes rendszernek. Míg manapság a parlamenti 2/3 sokakat bosszant, addig a magyar
slam-parlament egy olyan kb. 10 párti rendszer (ha minden klub egy párt), ahol a hatalom (erőforrások, befolyás, média stb.) kb. 80%-a egyetlen párt kezében összpontosul
és további legalább 4 pártban a vezérpárthoz igazodás, a személyi kultusz a meghatározó. Szerencsére már egyre többen látják át, hogy sok dolog nem stimmel ebben a
magyar „slam-demokráciában.”

Szerinted érdemes a Slamet terápiás és csapatépítő célokra használni?  Egyáltalán meddig érdemes elvinni a Slam Poetryt? Hétköznapivá kell tenni, vagy alkalmivá?

Terápiás és csapatépítő (két teljesen más terület) célokra használni KIZÁRÓLAG az adott területen hivatásosan dolgozó szakember, szakértő vezetésével , az adott csoport
képességeinek és szükégleteinek felmérésével érdemes és szabad. Annak semmi értelme, hogy egy zéró slam-érdeklődéssel, vagy tehetséggel rendelkező
műanyagüzemi brigádot, vagy mozgássérült csoportot leültessenek papírral és tollal, hogy tessék, írjál és aztán add elő. A kudarcélmények garantálhatók és nem vinnék
előre a programot. Pontosan csak annyit kell adagolni belőle (már ha kell), amennyi szükséges. Viszont csapatépítő rendezvényekre slammert elhívni, hogy alkalomhoz
kapcsolódó verset adjon elő, jó ötlet lehet. Ugyanígy terápiás célra, motiválásként, előre leegyeztetett témára és kulcsfogalmakra épített, akár a terapeuta instrukcióival,
közreműködésével szerkesztett slam-produkció hasznos lehet.

A slam poetry egyeseknek (pl. nekem) hétköznapi szinten része az életnek. Versírás, ötletek jegyzetelése, a színtér részvevőivel kapcsolattartás, folyamatos informálódás,
olvasás, slamvideók nézése. Ugyanakkor mindez az ALKALMI érték megteremtését szolgálja. Egy slam poetry-rendezvény legyen a résztvevők számára ünnep, akár
versenyről van szó, akár tematikus felolvasásról. Legyen könnyen elérhető, de értékes. Akár egy verseskötet, ami ott van a polcon; bármikor elérhető, de amikor elővesszük
és elmerülünk benne, ünnepbe öltözik a lelkünk.

Mennyire fonódik össze a Slam és a kortárs irodalom? Egyáltalán szükséges-e, hogy a kettő együtt robogjon, vagy teljesen külön pályán kellene lenniük?

A slam poetry a kortárs irodalom RÉSZE. Előadott, lelkesítő, szórakoztató célú irodalom. Összetett, de mégis gördülékenyen működő eszközeivel ilyen-olyan szintű
irodalmi élményben részesíti a közönséget. Könnyed és felületes, mint egy gumilabda, de attól még nem bűne az, hogy nem súlyos és nehéz, mint egy vasgolyó. Bár a
kizárólag mainstream slammerek szavain függő magyar kamasz nem fog Pilinszky-szabadverseken rágódni a lyukasórákon, de ez nem baj. Vannak kisebb-nagyobb
együttműködések, például az Astoria Slam Poetry már több klassz közös estet csinált a Kelemen Körrel, amit Novák Valentin író, költő vezet. Szívesen említem a Bécsben
évente 2-3 alkalommal rendezett Dead Or Alive slameket, amiken néhány slammer és néhány, régi klasszikus költők 1-1 versét előadó hivatásos színész „csap össze.”
A színész testébe idézett holt költő az élő slammerrel – a színvonal garantáltan magas.

Nekem a kortárs irodalom publikációs ágában is vannak barátaim, jól hatunk egymásra, észrevételeiket fontosnak tartom. Emellett magam is publikálok nyomtatott és
netes irodalmi orgánumokban, erre biztatom a slammereket is. Több lábon érdemes állni, nyomot kell hagyni, példát kell mutatni. Nemrég, a 2015. évi első Nyugat Pluszban
 jelent meg az édesapám halála miatti gyászomból született versem, A Bánat Királysága. Édesanyám mesélte, hogy zokogva hozta el a budapesti Írók Boltjából a frissen
megvett újságot.
Azt kívánom, hogy a publikációs irodalmárok néhányszor szerezzenek jó élményeket saját előadásaikkal a villámköltészet közönségének és a slammerek is néha
kölcsönözzenek ki a könyvtárból verseskönyvet, novellagyűjteményt, véresszájúak akár esszékötetet, és olykor menjenek el egymás rendezvényeire, figyelmes közönségként is.
Aztán pedig együtt koccintsanak ara, hogy fent van a Youtube-on az Allen Ginsberg híres versének emléket állító, teljes Üvöltés-film.

Angyal Gyula, költő, slammer, Astoria Slam Poetry-vezető