Egy szívmelengető eset, ami jún. 11-én történt velem. Jót tenni egyszerű. Egy kisgyereket boldoggá tenni még egyszerűbb. Munka után hazafelé battyogtam, kezemben az after-work sörrel és egy megérzés hatására más irányt választottam, korábban ismeretlen utcába mentem. Ahogyan ballagok, elhaladtam egy családka mellett. Fehér apuka, kapucsínó színű anyuka, kapucsínó színű kislány, legfeljebb 4 éves. A picike haladt méterekkel legelöl, fecsegett és egy színes, nagy gumilabdával játszott.
Mivel ő apróka volt, ezért csak piciket tudott rúgni a labdába, aztán utána szaladt, visongó kacagás kíséretében. Csakhogy az utca lejteni kezdett. Az egyik rúgás után a labdán úrrá lett a fizika: elkezdett gurulni kicsit gyorsabban, mint ahogyan a kislány szaladni tudott. Nem sokkal gyorsabban, szóval én is azt hittem, hogy mindjárt utoléri. De a labda centikkel mindig távolodott. A kacagás egyre halkabb lett, aztán abbamaradt, hangos zihálás vette át a helyét, amit egy rémült "MAMAAAAA" kiáltás követett. Ezután pedig bekövetkezett a természetes folyomány: ELTÖRT A MÉCSES. A pöttöm megállt és mintha a világ dőlt volna össze, hangosan zokogni kezdett.
Ekkor léptem akcióba és a kb. 4 méterre levő labda után szaladtam. Nem túl sietve, elvégre nyitott dobozos sör volt a kezemben és a fontossági reláció: SÖR > LABDA. Mindegy, így is pár lépéssel utolértem, megállítottam, visszafordultam vele és odapasszoltam a pici lánynak. Na, az 1 másodperccel ezelőtti posztapokaliptikus tragikus arckifejezés helyét egyetlen pillanat alatt mennyei boldogság és elégedettség vette át. A kapucsínó kislány magához ölelte a lasztit: egy Frozen-mesemotívumos labda volt, rajta Elsa-val.
Az apuka és az anyuka hangosan, mosolyogva megköszönték. Intettem nekik és mélyen megértettem a lánykát. Mert ha én is pöttöm lennék és az Elsa-labdám elgurulna tőlem, én is ordítanék. Let it go! :-)
Mivel ő apróka volt, ezért csak piciket tudott rúgni a labdába, aztán utána szaladt, visongó kacagás kíséretében. Csakhogy az utca lejteni kezdett. Az egyik rúgás után a labdán úrrá lett a fizika: elkezdett gurulni kicsit gyorsabban, mint ahogyan a kislány szaladni tudott. Nem sokkal gyorsabban, szóval én is azt hittem, hogy mindjárt utoléri. De a labda centikkel mindig távolodott. A kacagás egyre halkabb lett, aztán abbamaradt, hangos zihálás vette át a helyét, amit egy rémült "MAMAAAAA" kiáltás követett. Ezután pedig bekövetkezett a természetes folyomány: ELTÖRT A MÉCSES. A pöttöm megállt és mintha a világ dőlt volna össze, hangosan zokogni kezdett.
Ekkor léptem akcióba és a kb. 4 méterre levő labda után szaladtam. Nem túl sietve, elvégre nyitott dobozos sör volt a kezemben és a fontossági reláció: SÖR > LABDA. Mindegy, így is pár lépéssel utolértem, megállítottam, visszafordultam vele és odapasszoltam a pici lánynak. Na, az 1 másodperccel ezelőtti posztapokaliptikus tragikus arckifejezés helyét egyetlen pillanat alatt mennyei boldogság és elégedettség vette át. A kapucsínó kislány magához ölelte a lasztit: egy Frozen-mesemotívumos labda volt, rajta Elsa-val.
Az apuka és az anyuka hangosan, mosolyogva megköszönték. Intettem nekik és mélyen megértettem a lánykát. Mert ha én is pöttöm lennék és az Elsa-labdám elgurulna tőlem, én is ordítanék. Let it go! :-)
AJÁNLOM AZ OLDALT
