A különbség független és FÜGGETLEN médiumok között
2020.10.08. 02:28
Nosztalgiázva hallgattam pár dalt abból a sokból, amiket a Motoroshang Rockrádióban játszottam le műsorvezetőként 2011-ben szerdánként. Mivel azt a rádiót akkoriban fújolta az a holdudvar, ami mostanában jajongott a "régi" Indexért, SZFE-ért stb, gondoltam elmagyarázom, hogy mi a különbség független (azaz kicsi, önálló, jóindulatú) és FÜGGETLEN (azaz nagy, hálózatos, politikai holdudvaros) között.
A független olyan, mint a Motoroshang Rockrádió. Amikor Szick Gergely és én 2010 decemberében véletlenül szóba elegyedtünk a Keleti Blokkban és mondtam, hogy a Music TV stábja készített velem a Headbangers' Ball műsorba interjút és felvételeket a rocktémájú verseléseimről, a csávó egyből felajánlotta, hogy meginterjúvolna. Ennyire jó fej és nyitott volt. Sőt, később megbeszélte a rádió tulajával, a szintén kedves Pick Róberttel, hogy akár vezethetnék műsort is, saját szerkesztésemben, versek is lehetnek benne, poetry slam is, vendégek is. Egyetlen feltételük volt: a dalokat lejátszó rockbandákban bandánként min. 1 fő magyar legyen, a stílus mindegy. Gyors technikai eligazítás után már önállóan is csinálhattam, szerdánként 10-11 óra között dumáltam és játszottam be a zenéket, beszélgetővendégeket is hívtam, ők is kérhettek zenét. Azért ebben az idősávban, mert folyamatosan éjszakai műszakban dolgoztam és ezért csak délelőttre vállalhattam, hogy biztosan beérek és megcsinálom a műsort. Lelkesen készítettem változatos műsort hónapokon át, Gergő és Robi is örültek.
Aztán pár hét és hónap múlva elkezdtem személyes és online is visszahallani azt, hogy "a Motoroshang nem jó". Én erőltettem, hogy persze jó, még én is csinálok ott slames-rockos-dumálós műsort. De ez így nem volt jó. Mert csak az a slames rádióműsor tekinthető jónak, amit a TILOS RÁDIÓ sugároz. Bizony. Ugyanis a Motoroshang független (tehát érdektelen, ciki, felesleges), de a Tilos FÜGGETLEN (tehát menő, tiszteletreméltó, befolyásos). A zárójelbe az általam hallott indoklásokat=pletykákat tettem. Az nem volt jó, hogy a Motoroshang is lead slames műsort, mert nem tartozik a FÜGGETLEN körökhöz. Én szartam a pletykákra, mert tudtam, hogy Robi mester és Gergő jó emberek és komolyan veszik a nyitott és tisztességes hozzáállást. De többen a pletykákra hallgattak, mert a pletykák a FÜGGETLENEKTŐL jöttek. A Motoroshangot a holdudvar-fanok között nem illett említeni, csak a Tilost és később a Klubrádiót, mert az is FÜGGETLEN. A Motoroshangot el kellett hallgatni, felejteni, mert az csak független.
Aztán 2012-ben Pásztor Zsófia lehetőséget adott nekem, hogy az Underview.hu rockzenei portálra készítsek rockalbumokról kritikákat. Ezt is hasonlóan komolyan vettem, mint a Motoroshangot és kritériumként Zsófi csak 1-et kért, miszerint a szélsőséges politikai zenekarokról ide inkább ne kerüljön ki ajánlás. Ilyenekkel én nem is foglalkoztam, akár szélsőbalos, akár szélsőjobbos - de a zenei szélsőségekben teljesen szabad kezet kaptam. Sok zenekar kiadványairól tudtam így írni lelkes kritikát.
Majd 2012-ben Zuzu (RIP) rockújságírónő készített velem interjút a nyomtatásban havonta megjelenő Rockinform magazinba, aminek főszerkesztője Horváth Péter volt. Péter később nagylelkűen meginvitált a Rockinform stábjába, így már nemcsak albumajánlókat írhattam, hanem meginterjúvoltam zenekarokat, az USA-tól Magyarországon át Norvégiáig. A Rockinform független volt. Péter a megmondhatója, hogy milyen óriási elánnal műveltem ezt: 3 műszakban dolgoztam egy gyárban, mellette poetry slam-műsorokat szerveztem, vezettem, verseket írtam fellépésre és publikációra, más helyszíneken is felléptem, emellett írtam az Underview-ba és a Rockinformba. Addigi életem legsűrűbb időszaka volt. Néha aludni is próbáltam. 😃
Aztán 2013 márciusában meghívott beszélgetésre egy "jóakaróm", egy kedves ismerősöm, aki a beszélgetés részeként afféle burkolt üzenetet is hozott - a FÜGGETLENEKTŐL. Az üzenet arról szólt, hogy NEM SZABAD ÍRNOM az Underview-ba és a Rockinformba. Az indoklás: "a Rockinform jobbikos, az Underview meg szélsőséges". Röhögtem ezen, mivel mindkét médium független volt, ezt már korábban letisztáztuk. Azért is röhögtem, mert nehogy már azok a FÜGGETLENEK üzengessenek nekem, hova írhatok, akiknek a rosszindulatú pletykái miatt a szintén FÜGGETLEN Magyar Narancsban 2013 januárban megjelent a verseim kapcsán rólam ilyen kamu említés, hogy "többnyire fasiszta szövegekkel operál". 😄 Akkortájt be is mentem a Magyar Narancs szerkesztőségébe az egyesületi elnökömmel és ők szóban és nyomtatásban egyaránt helyreigazítást tettek közzé és bocsánatot kértek tőlem. Természetesen elmeséltem ezt a "nemszabadírnododa"-sztorit mindkét médium (Underview.hu, Rockinform) főszerkesztőinek, jót röhögtünk.
Hogyan jön ez az egész a Nincsmásikvalóság-Indexhez és a freeSZFE-hez? Úgy, hogy azok a FÜGGETLEN megmondóemberek (és sleppjük), akik a Motoroshangot, Underview-t és Rockinformot fikázták, ekézték, később ájtatosan tüntettek és acsarkodtak a (régi) Indexért, SZFE-ért és már látni vélem a jeleket az LMBTQ-mesekönyv kapcsán is. Egyszerűen oda mozdulnak, oda kommunikálnak összetartást, ami az érdekszférájukban, kapcsolatrendszerükben van. Egyszerűen csak figyelni kell a szociális dinamikáikat és minden egyértelművé válik. Persze nemcsak a sleppet mozgósítják, hanem a jóindulatú, érzelmileg befolyásolt, vagy nem eléggé tisztán látó, vagy éppen megcsömörlött embereket is, akik utálnak mindent, amit a Fidesz-kormány csinál. Viszont a valóban függetleneket a FÜGGETLENEK egy része mindig tapossa, mivel a FÜGGETLENEK nem viselik el, ha valaki valóban szabadon (=nélkülük) akarja használni a tehetségét. Azt be kell mocskolniuk, perifériára kell szorítaniuk, el kell idegeníteniük.
A Motoroshang, az Underview.hu és a Rockinform független volt. A Nincsmásikvalóság-Index, a SZFE és az LMBTQ-mesekönyv pedig FÜGGETLEN-szféra, ahogyan eddig látom. Éppen ezért, nem sajnálom őket a körülöttük kialakult mizériák miatt. Sőt: szelíd elégtételt érzek. Beütött a karma, vagyis a cselekedetek természetes következményei. Köszönöm a figyelmeteket.
|